A Magyar Közlöny pénteki  számában Orbán Viktor aláírásával jelent meg az a rendelet, ami a költségvetési tartalékból 1.1 milliárd forintot utalt át az Emmihez, hogy abból a Szent Angyalok plébánia templomának építési munkálatait és működtetését fedezhessék. A döntés még pont időben történt, hiszen Varga Mihály éppen pénteken jelentetett be, hogy fagyasztás jöhet az állami nagyberuházásoknál, hogy megfeleljünk a Brüsszel által kitűzött számoknak.

 

A templom építését támogatta Orbán Viktor és Semjén Zsolt is, de Semjén nevét véletlenül ly-nal vésték bele a templom kövébe. Az épület amúgy gyakran felbukkant a Szomszédokban is, sőt, megépítése is a szappanopera állandó témája volt. (via Napi Gazdaság) 444.hu