Az egészségügy szétverését 2007 -ben megkezdő, Horváth Ágnes nevével fémjelzett MSZP-SZDSZ politikát napjainkban felgyorsult ütemben folytatja a Fidesz miskolci csapata, jelentette ki a Jobbik miskolci alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján.

 

Badány Lajos úgy véli, a teljes Borsod megyei kórházi ellátórendszer feláldozásra kerül egy monumentális intézmény víziója miatt, amely által a megyei egészségügyi pályázatokat egy szűk csoport vonja közvetlen ellenőrzés alá. Mint mondta, ennek az érdekcsoportnak a hatékonyságáról már meggyőződhettünk a trafik pályázatok kapcsán is, ahol a Fidesz területi képviselői szemrebbenés nélkül osztották ki családjaik között a havi több milliós életjáradékkal felérő 20 évre szóló koncessziókat. Ebből az egészségkárosító üzletből vastag szeletet hasítottak a megyei kórház első emberének közvetlen hozzátartozói is, ami Badány szerint inkább a kufárszellemiséget idézi, mintsem a hippokráteszi esküt.

A Jobbik helyi alelnöke kitért arra, Miskolcon megszűntették a Diósgyőri Traumatológiát, bezárják a vasgyári orvosi ügyeletet, lecsökkentik az ügyeletes orvosok számát. Ezzel együtt megkezdődött a városi (Semmelweis) kórház agóniája is, ahonnan a szakmai szempontok teljes figyelmen kívül hagyásával, szinte az összes fekvőbeteg ellátást a megyei kórházba zsúfolják össze. A szülészet-nőgyógyászat csak azért nyert némi haladékot, mert azt korábban pályázati támogatásból fejlesztették, amelynek feltétele az ellátás fenntartása volt, különben vissza kellene azt fizetni. Badány szerint ennek fényében már érthető, miért szabotálták el a Semmelweis fejlesztésére korábban elnyert 5 milliárdos uniós forrás felhasználását. Hiszen akkor most nem volna lehetőségük a leépítésre.

Az ésszerűtlen intézkedések között megemlítette, hogy elviszik innen pl. a mellkas sebészetet is, annak ellenére, hogy a szakmailag hozzá kapcsolódó tüdőgyógyászatot éppen ide tervezik áttelepíteni. „Elképzelésük szerint majd az orvosok addig szaladgálnak a Szentpéteri és a Csabai kapu között, amíg meghal a beteg?”- kérdezte. A megyei közgyűlés bizottsági tagja egyben hangsúlyozta, hogy a Csillagpont kórháznak nevezett monstrumban pedig egyelőre még a működés feltételei sem adottak. Ennek ellenére erőltetett ütemben siettetik az átszervezést.

„Napjainkban elegendő műtő hiányában a miskolci orvosok már Szikszóra és Szerencsre járnak műteni, hogy erőn felül fenntartsák az ellátás látszatát.” Felhívta a figyelmet arra, hogy a megyei kórházak profilrendszerét teljesen elsorvasztották. Több intézményben papíron úgy léteznek még bizonyos ellátások, hogy a valóságban nem képesek betölteni funkciójukat. Ma Miskolcon kívül nincs már a megyében teljes működő profillal (sebészet, belgyógyászat, nőgyógyászat) rendelkező intézmény. Ha ez így marad, hónapokon belül Sátoraljaújhelytől Mezőkövesdig majd mindenki a Megyei Kórházra zúdul, ha egyáltalán még élve bejut oda ekkora távolságról. „Közel 700 ezer lakosú megye ellátása egy helyen! Fizikailag hol képzelnek elhelyezni ekkora beteg és hozzátartozó tömeget? Hol van az infrastrukturális háttér? Hol fognak parkolni, várakozni és hány napig?” – tette fel a kérdést Badány.

„A közpénzek párthűségen alapuló leosztását ismerve (pl. Közgép, trafik pályázatok) már csak álom, hogy az oligarcha érdekcsoportok haszonszerzésén túl végre a szakma és a lakosság szempontjai is érvényre jutnának. E szellemiség példája volt pl. a MISEK pszichiátriai osztályának magánosítása, hiszen ezen a területen minimális eszközigénnyel maximális profitot lehet realizálni.”- zárta sajtótájékoztatóját Badány Lajos.