Három posztot írt egy ismeretlen blogger az Egyetemigazság blogra még januárban, de ez pont elég volt a Miskolci Egyetem rektorának, hogy feljelentse a nethuszárt. Nem csoda, mert a posztok eltapsolt milliókról, nevetséges pályázati anyagokról és meg nem valósult projektek pénzügyi részleteiről szólnak. Persze ha Dr. Patkó Gyula valahogy házon belül elintézte volna, a kutya nem nézte volna az oldalt, amire az első komment is csak tegnap érkezett.

 

Az Egy családi üzlet nyomában például arról szól, hogyan lapátoltak ki több, mint 30 millió forintot az egyetemről a Hexagon Family családi vállalkozásnak, amit az egyetemnél hat évig tanácsadóként dolgozó Molnár László vezetett és olyan megbízásokat kapott, mint a karácsonyi koncert vagy a diplomaosztó megszervezése. Példa:

2009-ben akkora volt a leterheltség, hogy a Miskolci Egyetem a saját 60 éves jubileumi rendezvénysorozatának programkidolgozását és a lebonyolítással kapcsolatos PR és szaktanácsadói feladatokat is ki kellett hogy adja, persze szintén a Hexagon Familynek. A sikeres feladatmegoldásért ezúttal 1.140.000 Ft-ot fizetett ki Patkó.
A Fejlődő Tudásközpont meg arról, hogy egy 2004-es egyetemi épületközpont pályázati anyagát milyen elemekben kezdték ki az ellenőrök. Példa:

„Kérjük nyilatkozatukat arra vonatkozóan, hogy az egyéb dologi kiadások között 381. és 382. sorszám alatt szereplő „gravírozás”,a 440. sorszám alatti „szemüveg” a 383. sorszám alatti „kupaklezáró” , a 676. sorszám alatti „virág”, a 854. sorszám alatti „40 db könyvutalvány”, a 898. sorszám alatti „élelmiszer, evőeszköz”, a 902. sorszám alatti „tankönyv”, a 1185. sorszám alatti „biztonsági öv” az 1201. sorszám alatti „kávéfőző” 86.990 Ft értékben milyen módon függ össze a projekt megvalósításával.”
A hosszú, vicces és fantasztikus posztokat most már Patkó Gyula hála, ország-világ fogja olvasni. Szép munka volt!  cink.hu