A Pannon Lapok Társasága (PLT) eddig is elkötelezett volt a fontos társadalmi ügyek iránt. Most a jövőbe kíván befektetni azzal, hogy a társadalmi felelősségvállalását átérezve biztosítja a pénzt és a megfelelő körülményeket a külső szakemberek képzéséhez is.

– Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szerkesztőségi, a nyomdai, az értékesítési, a terjesztési, az adminisztrációs területre fogadjuk, várjuk a tanulókat és a hallgatókat a PLT megyéiben. Biztosítjuk a helyet, a felügyeletet, az oktatást és a juttatásokat a nálunk gyakorlók számára. A tanulókat a szakképző intézményekből, szakiskolákból, szakközépiskolákból, a hallgatókat a főiskolákról, egyetemekről várjuk.

– A gyakorlatot valóságos körülmények között lehet jól megszerezni. Az újságírás, a szerkesztés, a hirdetési tanácsadás, a terjesztés ma is vonzó szakmáknak számítanak – mondja Szabó Miklós

, a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. ügyvezetője, akivel a gyakorlati képzés előnyeiről beszélgettünk.

 

– Ön szerint, mi a legnagyobb probléma manapság a felsőoktatásban?

– Véleményem szerint a megfelelő gyakorlat hiánya. A szakképző intézetetek tanulói, az egyetemi hallgatók a gyakorlatban tanulják meg igazán a szakmát, a szakma szeretetét, sokszínűségét, a szakmai alázatot. Az iskolapadban nagyszerűen elsajátítják az elméletet, de a gyakorlatban tanácstalanokká válnak. Több felsőoktatási intézményben a hallgatóknak saját maguknak kell gondoskodniuk gyakorlati helyről. A tanulók sok esetben ki is használják, hiszen sokan csak aláíratják az egyetemek, főiskolák felé leadandó dokumentumokat anélkül, hogy akár egy napot is dolgoztak volna. A felső oktatási intézményektől pedig nem várható el, hogy minden egyes hallgatót ellenőrizzenek. Lehetőséget kell teremteni arra, hogy egy-egy nagyobb cégnél minél többen szerezhessenek gyakorlatot, hiszen kiváló szakemberekkel minőségi munkát lehet végezni.

A Vas Népe szerkesztőségében. A képen Simon Erzsébet, Burkon László, Kelemen Attila és Tóth Szabolcs

– Ehhez nagyon jó lehetőséget nyújt az új szakképzési törvény. Hogyan tudják kihasználni a törvény adta lehetőségeket?

– A gyakorlati képzés szervezése a szakképzési törvény alapján két módon történhet: tanulói szerződéssel, illetve együttműködési megállapodással. A felsőoktatási törvény pedig a hallgatói munkaszerződés megkötését írja elő, hogy az adott cég szakmai gyakorlóhelyként működhessen. A PLT-nél a hallgatóknak lehetőségük nyílik arra, hogy tökéletesen elsajátítsák a különböző munkafolyamatokat. A közös munka során a kollégákkal való kommunikáció is folyamatos fejlődést jelent például a közös megbeszélések során. Megtanulják, hogyan kommunikáljanak újságíróként, lényeglátást és szelekciót lesnek el a tapasztaltabb kollégáktól. A hallgatók írhatják és szerkeszthetik a gyakorlatvezetőik felügyelete alatt a napilapok cikkeit, grátisz lapjait, egyéb kereskedelmi kiadványait, illetve az online kiadványokat. Aktív részesei lehetnek a társaság rendezvényeinknek, így akár rendezvényszervezőként is szerezhet gyakorlatot. Megtanulhatják a terjesztés szabályait, fontosabb elemeit, nagy gyakorlatra tehetnek szert a hirdetések szervezése, szerkesztése, valamint a nyomdai szolgáltatások területén is. De várjuk a nyomdai tevékenységhez kapcsolódóan a szakmunkásnak készülőket is, például villanyszerelőket.

– Milyen elhelyezkedési lehetőségeik vannak az itt gyakorlatot szerzett hallgatóknak?

– A szakmai gyakorlat elvégzését a gyakorlatvezető teljesítményigazoló jegyzőkönyv kitöltésével és aláírásával érvényesíti. Természetesen mi nem tudunk mindenkinek munkát biztosítani, de később arra mindenképpen teremtünk lehetőséget, hogy a kiemelkedően teljesítő hallgatókat a munkatársaink sorában köszönthessünk. A gyakorlati képzés hozadéka, hogy a diákok valós körülmények között, a mindennapi élet problémáival és feladataival találkoznak éles helyzetben. Mi arra készítjük fel őket, hogy tudásuk legjavát adva megfeleljenek a jelenelgi követelményeknek, a mai elvárásoknak.

Aki gyakorlatra szeretne jelentkezni, hívja Kis-Kádi Tamást a 06-30-951-9175 telefonszámon május 17-éig.
PLT-információ