ELFAJULTAK A HATALMI HARCOK A MISKOLCI EGYETEMEN

A Miskolci Egyetem rektora lezáratta  az intézmény főtitkárának irodáját, s az ott található dokumentumokat, adatokat átadja a rendőrségnek. Valakik állítólag blogokon akarták lejáratni az egyetemet. Az egyetem dolgozóit elkeseríti, hogy irodalezárásig, házkutatásig fajultak a dolgok. – írja a boon.hu. (Az ügy egyik kulcsfigurája Barkai László a kép jobb szélén)

 

Hatalmi harcok, egyéni karrierérdekek vagy bosszú áll a Miskolci Egyetemet érintő ügyek mögött? – teszi föl a kérdést a Miskolci Egyetem: a főtitkári szoba rejtelmei című cikkében a boon.hu.

Amint azt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lap írja, Patkó Gyula rektor május 1-jén lezáratta a volt egyetemi főtitkár irodáját és annak titkárnői szobáját, hogy az ott található dokumentumokat, adatokat átadja a rendőrségnek. Az újság szerint felmerült a gyanú, hogy az egyetemi vezetőket lejárató blogok íróit az intézmény egyik belső embere segíthette. A helyi lap szeretett volna többet megtudni az ügyről, de a rektor és a rendőrség is arra hivatkozott, hogy mivel folyamatban lévő ügyről van szó, nem adhatnak több információt.

A boon.hu felhívta a volt egyetemi főtitkárt is, Kovács Viktort, aki annyit mondott, hogy szabadságon van, és nem kíván nyilatkozni. Az egyetem más dolgozói szerint a főtitkárt két hete Patkó Gyula rektor felmentette állásából. A lap informátorai szerint a közelgő rektorválasztás körüli hatalmi harcokról van szó, csak akik elkezdték, nem gondolták végig, hogy ezzel az egész egyetemnek ártanak. Jelezték: az egyetemet lejárató blogokon olyan információk jelentek meg, melyeket csak belső ember szivárogtathatott ki.

forrás boon.hu