Margot Woerk, Hitler egykori előkóstolója

Margot Woerk, Hitler egykori előkóstolója több mint fél évszázadon át hallgatott arról, mivel foglalkozott a második világháború éveiben, de most megtörte a hallgatást, és pár nappal a 95. születésnapja után interjút adott az Associated Press hírügynökségnek.

 

Az asszony elmondása szerint a Führer vegetáriánus volt és rettegett a brit kémek mérgezéses merényleteiből, ezért egy 15 fiatal nőből álló előkóstoló csapatot alkalmazott, akik minden ételét megkóstolták, mielőtt az ő asztalára került. Az előkóstolók folyamatos rettegésben éltek, Woerk számára azonban az igazi rémálom csak akkor kezdődött, amikor visszaszökött Berlinbe.

Woerk a húszas évei közepén járt, amikor a második világháború kitört. Születése óta Berlinben élt, ahonnan a mai Lengyelország területén levő Rastenburgba menekült, amikor elterjedt a hír, hogy a szövetségesek bombázni fogják a német fővárost. Itt sorozták be civil szolgálatra, és a következő két és fél évet Hitler főhadiszállásán, a hírhedt Farkaserődben (Wolfsschanze) töltötte, ahol konyhai adminisztrátor és a Führer előkóstolói csapatának tagja volt.

Az interjúban elmondta, hogy Hitler sosem evett húst, szigorú vegetáriánus étrendet tartott, a tányérján csak a legjobb minőségű friss zöldségek, a leggyakrabban spárga, édes kaliforniai paprika, rizs és tészta szerepeltek. Az étel ugyan kiváló volt, a 15 fős, kizárólag fiatal nőkből álló előkóstoló csapat azonban örökös rettegésben élt, hiszen ha valaki meg akarta volna mérgezni Hitlert, az automatikusan az előkóstolók halálát is okozta volna.

Woerk elmondása szerint sosem találkozott személyesen Hitlerrel, csak a német juhászát és a közvetlen testőrségét látta olykor. A biztonsági intézkedések a Farkaesrődben az 1944 júliusi sikertelen merénylet után még szigorúbbak lettek, az előkóstolók onnantól kezdve már sosem mehettek haza. Woerket egy SS-es ismerőse figyelmeztette arra, hogy a háború rosszul alakul, és a szovjet hadsereg hamarosan eléri a főhadiszállást.

Sikerült megszöknie, és Berlinbe visszajutnia. Nem sokkal ezután a szovjetek elfoglalták a Farkaserődöt, és mindenkit kivégeztek, akik ott találtak, beleértve az előkóstolói csapat másik 14 tagját is. Woerk számára azonban csak ekkor kezdődött a háború legrosszabb része: amikor a szovjetek megostromolták Berlint, őt elhurcolták, és egy üres orvosi rendelőben tartották fogva két hétig, ahol minden nap többször, csoportosan megerőszakolták.

A háború után Woerk, és a frontról visszatérő férje új életet kezdett, de a nő máig senkinek nem beszélt a Hitler mellett betöltött feladatáról. Mint elmondta, most azért törte meg a csendet, mert a háború emlékei máig kísértik, és az élete végén szeretne könnyíteni a lelkén azzal, hogy megosztja azokat a világgal.