Már a március 15-i hétvége óta tartó járatkimaradásokról szóló MVK tájékoztatók kapcsán szóvá tettük, miért nézik hülyének a miskolciakat?

 

Mára már senki nem hiszi el, hogy az ominózus hétvége rendkívüli időjárási viszonyai jelentős sérüléseket okoztak járművekben. A szervezetlenség és a pénzhiány azonban érthető magyarázat: a járatritkítások a mai napig tartanak.

Azt is látjuk tehát, hogy megviseli az MVK-t állami támogatás elmaradása. Ez bizony a színvonal esését eredményezte.
És látjuk – amit tudtunk a Zöld Nyíl Projektirányító Bizottsági jegyzőkönyvéből – jelentősen csökkent az MVK autóbusz állománya. Eladták vagy jobb esetben alkatrészként használták a javításoknál.

 

 

Bizony az április 18-i közgyűlési anyagokból, a tavalyi zárszámadás mellékleteiből kiolvasható: az MVK zrt. csődben van.

Erre robbant az újabb „bomba”: igényvezérelt közlekedést vezetnek be hétfőtől néhány járat esetében, kísérletképpen.
Azaz, a buszok csak akkor indulnak este, ha érkezik igény, telefonon, interneten.
Az Okospont projektre hivatkoznak (még a közbeszerzés eredménye sincs meg).
Elképesztően rövid az utazóközönség felkészítésére szánt idő. Ennyire nagy a baj, ennyire nincs pénz?

Ahogy látjuk, nagy a baj az MVK körül, elkezdődött a miskolci tömegközlekedés felszámolás.
A veszteséges külső városrészekbe irányuló járatokat felszámolják, a fővonalakat, amelyek gazdaságosnak tűnnek, megtartják.
És mi marad a külső városrészekben élők számára? A taxi.
Akkor lehet, hogy taxi céget akar helyzetbe hozni/létrehozni Kriza Ákos polgármester?

Miskolc, 2013. április 17

A Demokratikus Koalíció Miskolci Szervezete nevében,
Varga Gergő és Tompa Sándor
önkormányzati képviselők