Egy harmadik rendőr szemtanúja  volt a halállal végződött izsáki kényszervallatásnak, írja a Bors. A lap úgy tudja, hogy a törzszászlós vallomást tett.

 

A lap szerint az egyik közeli település körzeti megbízottja is az izsáki rendőrőrsön volt szerda hajnalban, és megpróbálta leállítani a kényszervallatás és halált okozó testi sértés gyanújával előzetes letartóztatásba helyezett B. Viktort és B. Csongort. Miután ez nem sikerült, távozott az őrsről.

A Bors értesüléseit Gyugyi Csilla, a nyomozást folytató Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője nem erősítette meg és nem is cáfolta, a folyamatban lévő nyomozás adatait nem kívánta megosztani.

Kiszely Zsuzsa ügyvéd, B. Viktor védője az MTI-nek azt mondta, nem tud arról, hogy jelen lett volna egy szemtanú a történteknél. Ugyanakkor elmondta, hogy amennyiben így történt, akkor a rendőrségi törvény szerint az illetőnek azonnali jelentési és intézkedési kötelezettsége lett volna.

Az izsáki rendőrőrsön szerdán hallgatták ki a román állampolgárságú férfit, akit kisebb lopás elkövetésével gyanúsítottak a rendőrök. A gyanú szerint a férfit a két rendőr a kihallgatás során brutálisan bántalmazta, összerugdosták fejét, mellkasát, amibe belehalt.

Az Izsákon kihallgatást végző két rendőr szolgálati viszonyát megszüntették, felmentették az izsáki rendőrőrs parancsnokát és a kiskőrösi rendőrkapitányság vezetőjét is. B. Csongort, és B. Viktort harminc napra előzetes letartóztatásba helyezték.

A határozatot mindkét járőr védője megfellebbezte, álláspontjuk szerint a két férfi az intézkedés során szakszerűen járt el, csupán a román állampolgárságú férfi ellenállását akarták megtörni.