„Nehéz ezt kimondani, de a jelenlegi helyzetben semmiképp sem kell megmenteni a devizahiteleseket. Arra ugyanis senki nem adott felhatalmazást, hogy választói, adófizetői pénzből egy szűk réteget mentsenek meg” – mondta Király Júlia. A jegybank alelnöke szerint nem lehet a devizahiteleket egycsapásra átváltani, mert az rögtön húsz százalékos forintleértékelődéshez és hat százalékos GDP-csökkenéshez vezetne.

 

„A fentiekből egy következtetést lehet levonni: együtt kell élni a devizahitelekkel, mert nincs gyors megoldás. A következő öt évben nem fogunk megszabadulni ettől a felhalmozott hitelállománytól” – tette hozzá. A szakember szeirnt a magas devizahitel-állomány hazánk egyik jellemzője, amit nem tudunk egycsapásra megváltoztatni.

Király Júlia szerint azt kell megvizsgálni, mi vezetett a devizahitelezés terjedéséhez: a kormány korábbi laza fiskális politikája generált magas államadósságot, ami inflációs kockázatokat hordozott. Ez kamatemelést tett szükségessé, a kialakult kamatkülönbözet pedig a devizahitelek felé terelte a lakosságot.

„Azért nem sikerült a devizahitelezés terjedését megfékezni, mert egy felfutás idején egyik állam, egyik politika sem vállalja fel, hogy beteszi a korlátot” – véli Király Júlia. Szerinte a választói akarat gyakran megnehezíti a döntést a kormány számára, ezért van szükség a parlamenti ciklusokon átívelő szervezetekre, például jegybankokra. http://www.mfor.hu