A PannErgy Nyrt. 93,09 százalékos  tulajdonú leányvállalata, a PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt. a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban az „Innovációs és technológiai parkok, valamint fejlesztési központok” támogatására kiírt pályázaton 2,843 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

 

A tájékoztatás szerint a támogatás révén a PannErgy kialakítja a miskolci avasi és belvárosi hő körzetek ellátását biztosító, a hőellátó rendszer hulladékhőjét tovább hasznosító, innovatív növénytermelő üvegház komplexumot, amely Magyarországon egyedülálló technológiát vonultat fel, és első körben 30 új munkahelyet teremt. A beruházás során a PannErgy olyan nagy hatásfokú Kelet-Közép Európában még nem használt technológiát kíván megvalósítani, amely növénytermesztéshez szükséges legkedvezőbb körülmények kialakítását teszi lehetővé.
Tóth Péter, a PannErgy Nyrt. vezérigazgatója a közleményben kiemelte: az első körben megvalósuló közel 10 hektár méretű
üvegház komplexum 30 főt meghaladó új munkahelyteremtést biztosít Miskolc és agglomerációja számára, amit reményeik szerint az üvegház rendszer bővítésével párhuzamosan a következő években tovább tudnak növelni. „A projekt során biztosított a megfelelő mértékű saját forrás és a szakmai-projektmenedzsmenti kompetencia, így a beruházás eredményes megvalósítása maximálisan garantált” – tette hozzá.