Csoportosan elkövetett garázdaság és más bűncselekmények miatt 30 személyt állítottak elő a rendőrök vasárnap este a DVSC–Újpest futballmeccs után – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

 

A DVSC-TEVA–Újpest FC labdarugó meccs után vasárnap az esti órákban Debrecenben a Kassai út és a Zákány utca kereszteződésénél a helyi szurkolók egy csoportja megrongálta a vendégjátékosokhoz tartozó rendezőket szállító járművet – ismertette Kovács Károly rendőr őrnagy.

Elmondása szerint ez után a gépjárműből kiszálló biztonsági emberek és a szurkolók csoportja között verekedés tört ki, amelynek a helyszín közelében lévő járőrök vetettek véget.
A rendőrök a helyszínről 30 személyt állítottak elő a debreceni rendőrkapitányságra, ahol jelenleg is folynak a kihallgatások. Az ügyben a rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást – tette hozzá a sajtóügyeletes