Botrány lesz? Sipos F. Tamás (49) lép Bódi László, Cipő (†47) helyére a Republic zenekarban!

Gizi néni a csütörtöki  Borsban egyértelműen fogalmazott a jövőt illetően.

 

– Nem akarom, hogy a fiam zenésztársai Republic néven folytassák tovább a zenélést. Arra kérek minden rajongót, mindenkit, aki valaha is szerette vagy kedvelte a fiamat, hogy írjanak a zenésztársainak, írjanak, ahova csak tudnak, és mondják meg nekik, hogy a fiam nélkül nincs Republic.

A Blikk szerint azonban az együttes hajlana a folyatásra. Olyannyira, hogy már el is döntötték, ki lép az elhunyt énekes helyére: ez a személy pedig nem más, mint az Exotic együttes korábbi frontembere, Sipos F. Tamás (49).

– A múlt pénteki temetés után a zenekar tagjai szinte mindennap azon tanakodnak, ki legyen a Republic új énekese. Több név is felvetődött, azonban mindenképpen olyan énekest szerettek volna, akinek a hangszíne és a külső megjelenése is hasonlít Cipőére. A végső választás ezért esett Sipos F. Tamásra, ugyanis ő emlékeztetheti a rajongókat Bódi Lászlóra – mondta el a Blikknek a család közeli barátja, aki azt is elárulta, hogy a zenekar tagjai ezt az információt már tényként kezelik.

A Republicot jól ismerő rajongók azonban botránytól tartanak. Sokan nem tartják elképzelhetetlennek, hogy az új énekest hangosan kifütyülik majd, amikor odalép a mikrofon elé, és először elkezd egy Republic-dalt énekelni, lévén Cipő egy tragédia esetén a feloszlatást szorgalmazta volna.

Erre bizonyíték is van, mégpedig egy korábbi, vele készült interjú: „Egy biztos: egy esetleges tragédia vagy bármelyikünk kiszállása a zenekar megszűntét is jelentené” – fogalmazott az énekes 2004-ben. blikk.hu