Egy krajovai iskola kilencedikes  lány- és két nyolcadikos fiú diákja a sportpályáján forgattak pornófilmet, amit a világhálón árultak.
A három tanuló focipályán végzett aktusát videóra vették, és jó pénzt kértek a felvételekért. Néhány napja már keringenek a pletykák a krajovai „Henri Coandă” líceumban a három diák orgiáiról. Egyes osztályokban olyan gyerekek voltak, akiknek megadatott a privilégium, hogy megnézhessék a pornószínésszé avanzsált társaikat.
Mihai Dragu igazgatót néhány diák értesítette arról, hogy egyes osztályokban az iskola területén készült pornófilmeket néznek. A felvételeket egyelőre nem kapták meg, de a szereplők már megvannak.
„Az esemény egy szombaton, 19 óra körül történt, valószínűleg januárban, amikor a diákok azzal az ürüggyel, hogy sportolni jöttek az iskolába, kimentek a sportpályára és lefilmezték, amint közösültek. Megrémít a tudat, hogy a három diák osztálytársai tudtak az esetről, és nem mondtak semmit. Elég nehéz ügyről van szó, hiszen úgy tűnik, a filmeket árulták is. Az is lehet, hogy nem csak nálunk, hanem más krajovai líceumokban is készültek ilyen videók” – nyilatkozta Dragu a România TV-nek.
A Megyei Tanfelügyelőség vezetősége vizsgálatot indított az ügyben, amiről a rendőrséget is értesítették. A kirívó eset ellenére az erkölcstelen diákok legnagyobb vesztenivalója csupán a magaviseleti jegyük csökkentése, ennél nagyobb büntetést nem kaphatnak. Eltanácsolásról nincs szó, ugyanis a tanügyi törvény tíz osztály kötelező elvégzését írja elő.
Februárban egyébként egy másik iskolai szexbotránytól volt hangos a sajtó, akkor egy szépvásári iskola két kilencedikes diákját filmezte le társuk, amint azok a vécében üzekedtek.
(Manna.ro nyomán)