Húsz kilométernyi légvezetéket gyártott le rendkívüli műszakban a miskolci Fux Zrt., hogy a múlt heti hóviharban megrongálódott vezetékeket az áramszolgáltató E.ON Zrt. szolgáltatási területén, főleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pótolni tudja.

A drót, huzal és egyéb termékek, hevederek, kábelek gyártására szakosodott céget Barkóczi István vezérigazgató tájékoztatása szerint március 15-én kérte az E.ON, hogy az ítéletidő következtében megsérült vezetékek pótlására, cseréjére nagy sürgősséggel gyártsanak le nyolc tonnányi vezetéket.
A vezérigazgató elmondta: a mintegy húsz kilométernyi kábelt már másnap elszállították az áramszolgáltató cégnek, amellyel a Fux évek óta üzleti kapcsolatban áll.