A szocialisták március 14-i f áklyás felvonulásán történt állítólagos atrocitások ügyében a Fidesz nevében – egy héttel az esemény után – Selmeczi Gabriella és Kriza Ákos az Országos Sajtószolgálaton keresztül március 21-én, csütörtökön 10 óra 41 perckor adott ki közleményt. Ebből a közleményből az MTI 11 óra 39 perckor tett közzé hírt.
Fodor Zoltán miskolci szocialista önkormányzati képviselőt 9 óra 42 perckor faggatta arról telefonon a helyi önkormányzati fenntartású televízió munkatársa, hogy mi a véleménye az állítólagos atrocitásról.
Honnan tudta azt a Mikom, még a fideszes közlemény megjelenése előtt, hogy Kriza Ákosék ismét előszedik a segédletükkel elindított hazugságkampányt, ezzel próbálva ellensúlyozni azt a szintén csütörtöki hírt, hogy bíróság mondta ki a polgármesterről és társairól: a Blikk elleni perben manipulált bizonyítékot terjesztettek elő?
Krizáéknak a Blikk-ügyben most már bírósági papírjuk van arról, hogy hazudoznak. Hamarosan arról is lesz papírjuk, hogy rágalmaznak. Mert Mokrai Mihály képviselő büntető feljelentést tesz ellenük is, csakúgy, mint korábban minden rágalmazó ellen.
Az MSZP miskolci szervezete