Az Index megszerezte a magyar  hokikapus, Hetényi Zoltán letartóztatási jegyzőkönyvét.

t.

A Gwinnet County-i rendőrkapitányság jelentése szerint a magyar hokikapus, Hetényi Zoltán részeg volt, amikor vasárnap hajnalban letartóztatták egy duluthi bárban, majd a rendőrautóban őrjöngött.

A rendőrjárőr hajnal két óra után pár perccel érkezett Satellite sugárúton található Arena Tavernhoz, ahol az erősen ittas Hetényit ekkor már a földre teperte a szórakozóhely személyzete. A rendőrség kikérdezte azt a pincérnőt, akit a magyar hokikapus többször is fogdosott.

A nő elmondta, hogy Hetényi előbb kétszer a fenekét, majd harmadszor, két kézzel a mellét markolta meg. A pincérnő ezután kiabálni kezdett a férfival, és azt mondta neki, hogy hagyja el a helyet, majd szólt a szórakozóhely alkalmazottjainak. A személyzet rángatta ki a parkolóba Hetényit, aki közben össze is verekedett a férfiakkal, és azt ordibálta, „gyűlölöm az amerikaiakat és a niggereket”.

A nő az intézkedő rendőrnek azt mondta, szexuális zaklatás miatt feljelentést akar tenni. Hetényit ezután megbilincselték, és a rendőrautó hátsó ülésére ültették, ahol dührohamot kapott. A jelentés szerint köpködni kezdett, és lefejelte az ablakot.

A hokis az út alatt sem tudott megnyugodni, a rendőr anyját kurvának nevezte, és azt is a szemére vetette, hogy az ő adójából él. Pár perccel később ismét ordibálni kezdett, és azt kérdezte a rendőrtől, miért nem a niggereket tartóztatja le helyette, akik tíz dollárral meglopják az embereket. Végül azt mondta a rendőrnek, „egy darab szar vagy, én meg egy magyar ember”. index.hu