Az falt. A Blikk lenyomta Kriza Ákost

Pert nyert a Blikk miskolci  polgármester ellen, a Fővárosi Törvényszék ugyanis a lapnak adott igazat, és elutasította Kriza Ákos helyreigazítás iránti keresetét az aszfaltozás ügyben. Kriza Ákos miskolci polgármester azért perelte be a Blikket, mert megírták, hogy nemcsak Zsiga Marcell alpolgármester újonnan vett házánál, hanem az ő utcájában is új aszfaltot kapott az útburkolat. Kriza szerint a Blikk a róla szóló cikkben valótlan tényeket állított, illetve valós tényeket hamis színben tüntetett fel, és tagadta, hogy a háza előtt aszfaltoztak volna polgármestersége idején. Állításait építési szerződésekkel és műholdfelvételekkel próbálta igazolni. A Blikk azonban a tárgyaláson bizonyította, hogy a szerződésekhez csatolt térképvázlatokat utóbb módosították, hogy azok megfeleljenek a politikus állításainak.

„A tényeket valósághűen közölte az újság, azokból hamis következtetésekre jutni nem lehet. Ennek során nem az érintett személy egyéni érzékenysége a mérvadó, hanem az átlagolvasó értelmezése” – állapította meg a bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

Mint ismert, a Blikk november végén írt arról, hogy a Zsiga Marcell alpolgármester háza előtti útszakaszt hétmillió forintért újították fel, pár héttel azután, hogy odaköltözött. Kriza Ákost szóvivője csak egy 2010-es útfelújításról tudott beszámolni, amely még az előző, szocialista vezetés idejére esett. A cikk megjelenése után a politikus rágalmazással, csúsztatással és hazugsággal vádolta meg a Blikket.

„Az elmúlt napokban folyamatosan jelennek meg Miskolc városvezetésével kapcsolatos lejárató cikkek, amelyeknek semmiféle valóságalapjuk nincs” – nyilatkozta Kriza Ákos az aszfaltozásról szóló cikk miatt összehívott decemberi sajtótájékoztatóján. Közleményt is kiadott, amelyben azt írta, hogy pereskedés helyett inkább meghívja miskolci irodájába szerkesztőségünk tagjait, hogy egy kávé mellett „tisztázzuk a félreértéseket, és lezárjuk ezt a méltatlan, kampányszagú időszakot”. Ennek ellenére a polgármester nemcsak helyreigazítási pert indított, hanem egy másikat is, amelyben kétmillió forint nem vagyoni kártérítést követel a Blikktől.