El tudott jönni Balázsi Tibor, aki  akkor az MDF tagja volt,
és ünnepi beszédet mondott a párt nevében. Dombovári
Tibor az MDF tagjaként az  
egyik fő szervezője volt az
ünnepnek. Pankucsi Márta
szociológus, Furmann Imre
felesége és Juga György, a Fidesz
tagja, ő is aktívan részt
vett az ünnep lebonyolításában,
megszervezésében.
A beszélgetés kezdeteként
felolvassuk az Észak-Magyarország
(Az MSZMP megyei
bizottságának lapja volt
akkor) másnapi tudósítása
részleteit. Az írásból kiderül,
két felvonulás volt, egyrészt
a hatalom szimpatizánsaié,
másrészt az ellenzéké, a lap
szerint mindkettőn nagyjából
azonos nagyságú tömeg vett
részt. „Nem együtt, de egyként
köszöntötték az ünnepet”
– írta a lap. Vendégeink
megjegyzik: ez nem így volt.
A hivatalos ünnepségen kevesen
voltak, az ellenzékiekén
annál többen.
– Mi délelőtt voltunk, ők
koradélután. A Petői téren
találkoztunk volna – emlékeznek
egyformán.
Pontos jelentés
– Február 6-án Imrénél beszélgettünk,
hol legyen az
ünnepség – veszi át a szót Balázsi
Tibor és hozzáfűzi, nem
ennyire élénk az emlékezete,
hanem előkereste az ügynökök
akkortájt róla, róluk készült
jelentéseit, amit a 90-es
évek végén kért ki a történeti
levéltárból. A hajdani ügynök
pontos jelentést küldött
minden lépésükről. Így kiderül,
tíztagú szervezőbizottságot
hoztak létre, ennek
a vezetői Koshonthy Zsolt
és Dombovári Tibor voltak.
Folyt a szervezés, majd jött
a meghívás a hatalom képviselőitől,
hogy ünnepeljenek
együtt. A hatalom nem csak
az MSZMP-t jelentette már,
hanem több független szerveződést
is a Münnich Ferenc
Társaságon át a hazaias népfrontig.
– A helyi tévé vitaműsorába
meghívták az összes
szervezetet, az ellenzékiek
közül azonban csak egy valakit.
Mi Mile Lajost küldtük,
hogy képviseljen bennünket.
(Mile Lajos ma LMP-s országgyűlési
képviselő, akkor az
MDF vezetőségi tagja volt – a
szerk.) Az élő adásban akartak
rá nyomást gyakorolni,
hogy menjen bele a közös
ünneplésbe. Ő azonban nem
tette.
Juga György meséli,
Kishonthy Zsolt és Mile Lajos
a Herman Ottó Múzeumban
dolgoztak, így ott voltak a
megbeszéléseik.
– Egyeztettük a szöveget,
útvonalat, kitaláltuk, hogy mi
kerüljön rá a plakátra. Készült
a forgatókönyv.
Arról kisebb vita folyik,
hogy mely pártok, szervezetek
tartoztak akkor a miskolci
ellenzékhez. Próbálják
előhívni az emlékeket: az
SZDSZ akkor még nemigen
volt, voltak viszont a független
kisgazdák (Iván Géza,
a képviselőjük azóta meghalt).
Mindnyájan állítják,
Furmann Imre volt azon a véleményen,
hogy keressenek
meg mindenkit: legyenek
minél többen. Dombovári
Tibor megjegyzi, egyébként
sem volt megosztott az ellenzék.
Juga György hozzáfűzi:
kifejezetten örültek, ha
felbukkant valaki. A szervezésben
azonban a többi párt
nem vett részt. Miről tárgyaltak az államtitkárral?

 

Miről tárgyaltak az államtitkárral?Kap-e támogatást MiskolcTapolca fejlesztésére? Haigen, mekkora összeget? Mikor?Mit szólt az államtitkár atervekhez? Ezeket kérdeztükaz önkormányzattól. Kérdéseinkre Dobos Tímea városháziszóvivő a következőt

válaszolta: „A megbeszéléspozitív eredménnyel zárult,de részleteket majd polgármesterúr közöl a sajtóval.Megértésüket köszönjük