Ezt állítja Jakab Péter,  a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője, aki szerint a kormánypárt sokat sejtető módon igyekszik mellébeszélni, ha a meghívásos közbeszerzési eljárások korrupciós lehetőségeinek minimalizálását sürgeti a nemzeti ellenzék.

 

A képviselő emlékeztetett, pártja többször javasolta, hogy a közbeszerzési eljárásoknál a Fidesz a 150 millió forint alatti ajánlati felhívásoknál is tegye lehetővé, hogy a kormánypárt által homályos körülmények között meghívott 3 cég helyett, valamennyi miskolci vállalkozás versenybe szállhasson a munkahelyteremtő beruházásokért. Dobos Tímea városházi szóvivő erre úgy reagált, hogy a közbeszerzési terv most is nyilvános, a törvényesség felett pedig szigorúan őrködik a Közbeszerzési Döntőbizottság.

Jakab Péter szerint a városvezetés mellébeszél, ami tovább erősíti a korrupció gyanúját:
„A miskolci vállalkozóknak nem az a problémájuk, hogy nem tudják, milyen beruházások várhatóak az idén, hanem az, hogy nem tehetnek ajánlatot az adott munkákra. A Közbeszerzési Döntőbizottság pedig csak azt ellenőrizheti, van-e a papírokon pecsét, azt nem, hogy milyen szempontok alapján hívta meg a Fidesz a három szerencsést.”

A Jobbik által sokat emlegetett forrásteremtő városgazdálkodás ott kezdődik, hogy a helyi vállalkozókat hozzuk helyzetbe, akik aztán Miskolcon teremtenek munkahelyet, és itt fizetnek adót, mondta a radikális képviselő. Hozzátette, látva a gyöngyösi, debreceni cégek miskolci térnyerését, egyre többen gondolják úgy, hogy az MSZP után a Fidesznek is fontosabb a pártfinanszírozás, mint Miskolc jövője.