A BÉM Zrt. sajókeresztúri üzeme egy  környezetvédelmi hatósági határozatra figyelemmel jelenleg nem üzemel. Az ügyben a jogorvoslati eljárás folyamatban van, és az ügy jogerős lezárásának eredményéhez képest indulhat újra az üzem. A net-en terjedő híresztelésekkel ellentétben a BÉM üzeme nem veszélyezteti a környezetet, nem okoz környezetszennyezést, a gyár ellenőrzötten és a határértékeket maximálisan betartva működött és a szabályokat betartva kívánja működését folytatni, amiért a törvényes lehetőségeket kihasználva megtesz minden szükséges lépést. A BÉM működését több független szakértő is vizsgálta a közelmúltban, és az egységes szakértői álláspont az volt, hogy a sajókeresztúri gyáregység betartja a környézetvédelmi szabályokat, működésével kapcsolatosan nem találtak kivetni valót, sőt a szakértői vélemények alátámasztják a környezetvédelmi hatóságok által kiadott engedélyek jogszerűségét, megalapozottságát, továbbá azt is alátámasztják a szakértők, hogy a BÉM 2010. óta nem dolgozott fel hulladékot, kizárólag alapanyagokkal üzemelt. A BÉM Zrt. közel 200 főt foglalkoztat, és az üzemszünet idejére a dolgozókat állásidőre küldték, egyelőre még nincs szó létszámleépítésről vagy elbocsátásokról.

 

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a környékről több bejelentés is érkezett bűzhatásra hivatkozással a helyi környezetvédelmi felügyelőségre, s a bejelentők egy része a BÉM füstgázának tudták be az érzett szagokat. Ennek hatására – szakértői vizsgálatok nélkül – szomszédjogi alapon tiltotta meg egy bírósági ítélet a BÉM-nek a hulladékhasznosítással történő termékgyártást még 2010-ben. Azóta a BÉM kizárólag alapanyagokkal üzemel. Ugyanakkor a BÉM sajókeresztúri üzemének közelében fekvő más üzemekre is nagyszámú panaszbejelentés érkezett a zöldhatósághoz. Amikor lakossági hulladék-, avarégetések történnek, sőt a tűzoltóknak kell a tarlóégetést megakadályoznia, sajnálatos módon még ilyen esetekben is a BÉM-re panaszkodnak a bejelentők, ami teljesen nyilvánvalóan alaptalan panaszbejelentés a BÉM-re nézve.

A BÉM a net-en terjedő hírekre, nyilatkozatokra reagálva megtette a büntető feljelentést ismeretlen tettes ellen rémhír terjesztés (közveszéllyel fenyegetés), hamis vád, valamint hatóság félrevezetése miatt