Javában tart a kampány a résztvevők   és a támogatók körében, hogy ki legyen a Miskolci Egyetem következő rektora. A múlt héten került napvilágra, hogy Barkai jelöltpályázatának egyes részletei, az egyik barátja a Bódis József a pécsi rektor hasonló célból írt munkájából származik. Az érdekeltek ezt nem tagadták, és szerintük ez nem plágium. Egy eddig ismeretlen szervezet, A MISKOLCI EGYETEMÉRT AGGÓDÓK az alábbi levéllel támadtak az elmúlt héten  a másik pályázó  Palotás Árpád ellen.Tisztelt Szenátusi Tag! Kérem vesse össze a két csatolt dokumentum adatait. Egy kis matematika: hogyan is jön össze a 145 saját közlemény? A számolás örömét meghagyjuk Önnek.A MISKOLCI EGYETEMÉRT AGGÓDÓK.  Illés Béláról a harmadik jelöltről eddig semilyen lejárató adatokat nem szívárogtattak ki ellenfelei. Az eszakhirnok.com információi szerint a választáskor neki áll majd a zászló, annál is inkább mert a szenátusban neki van a legnagyobb támogató körre azzal, hogy a  Dr. Illésné dr. Kovács Mária a Bölcsészettudományi Kardékánja.