A konkrét esetben már odáig fajult a dolog,  hogy nyugdíj fizetéskor beültették a kocsijukba az idős embert, elvitték a bankhoz, megvárták, amíg felveszi
a pénz, majd azt rögtön
elvették tőle tartozás fejében.
Ami a legszörnyűbb ebben az
esetben, hogy tulajdonképpen
ellátták a szerencsétlen idős
embert, de csak annyira, hogy
életben tartsák, hogy a következő
nyugdíját is elvehessék.
Amikor a látókörünkbe került
az eset, akkor az áldozat öszszesen
már csak negyven kilót
nyomott.
Fogalmam sincs, ki írt a lepedőre, de sokak helyett üzent
vele. Jó kérdés, a szívből jön, lenne még mire ráírni-írja Bujdos jegyzetíró.
Kriza Ákos polgármester
felelőssége „megszabadítani”
vállalhatatlan
alpolgármesterétől Miskolcot.
Az elnök elmondta: Zsiga
Marcellt sokadik botránya
után beidézte az Országgyűlés
Mentelmi Bizottsága, ahová
a miskolci alpolgármester
maga helyett – a sajtó hírek
szerint – csupán kisatírozott
dokumentumokat küldött.
A szocialista párti Szitka
Péter ellen 2010-ben a kazincbarcikai
i deszesek feljelentése
nyomán jelentős vagyoni
hátrányt okozó hűtlen kezelés
miatt indult büntetőeljárás.
A vád szerint a polgármester
2006 novemberében
szerződést kötött egy helyi
rendezvényszervező céggel
arra, hogy a kft. szervezze és
bonyolítsa le az önkormányzat
programjait. Ezért a polgármester
által ellenjegyzett
13 számla ellenében a város
havonta 264 ezer forintot i –
zetett ki a társaságnak.