A nyilvántartott álláskeresők  létszáma alapján számított munkanélküliségi ráta a megyében egy hónap alatt 3,8 százalékponttal 26,6 százalékra nőtt, miközben az országos arány a munkaügyi adatok szerint 14,6 százalékot tett ki.
Ez a mutató Tiszaújváros és Miskolc körzetében volt a legalacsonyabb – 15,5, illetve 16,4 százalékos -, Mezőkövesd térségében 20 százalék körül alakult, míg Mezőcsát, Edelény, Encs, Szikszó és Gönc körzetében meghaladta a 40 százalékot is.
A regisztrált pályakezdő álláskeresők száma 2013. januárjában 934-gyel több volt, mint az elmúlt év utolsó hónapjában, számuk így 9442-re nőtt. A pályakezdők legtöbbje csak általános iskolába járt, közülük sokan nem is fejezték azt be.
Szakemberek a munkanélküliség növekedését elsősorban azzal magyarázzák, hogy 2013. elején jelentősen kevesebb volt a közmunka.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaügyi kirendeltségei az idei év első hónapjában 2939 új álláshelyet tartottak nyilván, ez 10,5 százalékkal, 610 állással kevesebb volt, mint decemberben. A korábbi bejelentésekből még nyitott állásajánlatokkal együtt összesen 5,2 ezer álláshelyre közvetíthettek munkát keresőket a kirendeltségek.
A legtöbb állásajánlat valamilyen támogatási formához – főleg közmunkához – kötött volt.