Egy kutya, másik eb … még jó,  hogy tényleg véget ért az „elmúltnyolcév”.

 

Emlékeztek az előző ciklus emblematikus vagyonnyilatkozati ügyére? Akkor az MSZP-s Boldvai László borzolta egy kicsit a kedélyeket, aki a nettó 250 ezer fizetéséből épített egy szerény, 1050 nm2-es palotát házat a salgótarjáni lakótelep szomszédságában, nyilván így közvetítette a szocialisták üzenetét, hogy ők a kisemberek pártján állnak. A szakértők szerint csak a ház rezsije kb. 200-300 ezer forint havonta (milyen jól jön a rezsicsökkentés), így teljesen nyilvánvaló volt, hogy a képviselő úr nem fejtette ki az igazság minden rétegét a vagyonnyilatkozatában. Szegény Boldvait bepanaszolták a mentelmi bizottságnál, ám annak szocialista elnöke közölte, el sem rendeli a vagyonosodási vizsgálatot, mivel „áttanulmányozta a képviselő határidőn belül megküldött válaszát és vagyonnyilatkozatait” és „világosan kiderült” számára, hogy minden rendben van. Boldvait ezóta elő sem vették, pár hete ebből a palotából szerény szocialist hajlékból indult a nógrádi éhségmenethez …

Aztán fordult a kocka, NER, kétharmad, „szakítás az elmúltnyolcévvel”. Zsiga Marci meg házat vásárolt Miskcoltapolcán. Zsiga kétségkívül az az ember, aki még ahhoz is hülye, hogy képviselő legyen. Százasával vannak olyan képviselők, akik beleolvadnak a mocsárba, nem nyilatkoznak hülyeséget (egyáltalán, meg sem szólalnak), nem csinálnak hülyeséget, nem is csinálnak semmit, azt sem tudjuk, hogy léteznek. Zsiga Marci viszont hülyeséget nyilatkozik, hülyeségeket csinál, mindezt rendszeresen. Kettős költségtérítés. „Meg lehet 47 ezer forintból élni”. Egy kis aszfaltozás. De mivel a Fidesz-KDNP élménykoalíció tagja, így megvédik, mert a szervezet megvédi a tagjait.
Több képviselő is vásárolt házat, csak nekik volt annyi eszük, hogy nem aszfaltoztatták le az utcát az önkormányzattal és odafigyeltek, hogy úgy-ahogy megálljon a vagyonnyilatkozatuk a lábán.
Nem úgy Zsiga Marci … aki tavaly 40 milliós házat vásárolt, miközben az egy évvel ezelőtti vagyonnyilatkozatában a megtakarításai csak 10,5 milliót tettek ki.
Miután a Blikk kiszúrta és megpiszkálta az ügyet, egy csodálatos magyarázkodás-cunami vette a kezdetét, a magyarázkodás meg nem Zsiga Marci erőssége:
– „A ház felét a feleségem fizette” – Aki bírósági fogalmazó és olyan 150 ezret kereshet.
– „Az októberben vásárolt ház feléhez a hiányzó 10 milliót összespóroltam a fizetésemből” – Bruttó 1,2 milliót keres, aminek a 10 havi nettójából sehogy sem jön ki az a 10 millió.

A Blikk ezután vagyonnyilatkozatai eljárást kezdeményezett a Mentelmi Bizottságnál.
A Mentelmi Bizottság ülése tegnap le is zajlott, és az elmúlt húsz év egyik legszebb mentőakcióját hajtotta végre a Fidesz-KDNP.

A Mentelmi Bizottságban a helyek 50%-a a kormánypártoké, 50% az ellenzéké. Az LMP osztódása miatt az LMP-s bizottsági tagokat „kitették” a bizottságokból, mivel a kormánypártok szerint ezeket a helyeket „újra kell osztani”.
A Mentelmi Bizottságól így kitették az LMP-s Szilágyi Pétert február 11-én, ezzel viszont felborult az egyensúly, mivel az ellenzék 1 fős hátrányba került.
A Zsiga Marci ügyét megtárgyaló ülésnap eredetileg ma, kedden lett volna, ám időközben kiderült, hogy a bizottsági helyeket hétfő délután osztják újra, vagyis keddre újra döntetlen lett volna a bizottságban. A döntetlen pedig nem elég a „győzelemhez”.

Mit lehet ebben a kiélezett helyzetben tenni? Hogy védjék így meg Zsiga Marcit? A megoldás egyszerű volt, mint a faék: előrehozták a bizottsági ülésnapot hétfőre, amikor még megvolt az egyfős kormánypárti többség.
Megkérdezték a bizottság elnökét, a fékek és ellensúlyok egyik legnagyobb rajongóját, a KDNP-s Rubovszky Györgyöt (akinek egy év alatt 27 millióval nőtt a vagyona), hogy miért hozták egy nappal előbbre az ülést? A választ akár pólóra is lehetne nyomtatni:
„Mert így döntöttem” – nyilatkozta Rubovszky.

Az ülés zárt volt, így a jegyzőkönyv nem nyilvános.
Ha a vagyonnyilatkozat nyilvános, a „téves” / „hamis” vagyonnyilatkozatra adott magyarázat miért nem nyilvános? Hogy valósul meg így a vagyonnyilatkozat szerepe-funkciója, az átláthatóság?

A résztvevők: Dr. Rubovszky György (KDNP), Dr. Simon Gábor (MSZP), Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz), Göndör István (MSZP), Németh Szilárd István (Fidesz) helyettessel, Szabó Gábor (Jobbik),Dr. Varga István (Fidesz).

Zsiga Marci amúgy nem jelent meg ülésen, hanem papírokat küldött..
A következők szivárogtak ki:
– Nem derült ki, hogy Zsiga pontosan mennyiért vásárolta a házát, mivel kisatírozta a számokat a szerződésekből. Vajon miért is tett ilyet, ha a ház ára megegyezne a becsült 40 millióval?
– Zsiga fizetési papírokkal és banki átutalásokkal próbálta bizonyítani, miből lehetett pénze a házvételre. Az átutalásokban azonban benne van a választókerületi pótlék és a lakhatási támogatás is, így Zsiga ezeket is beleszámolta a jövedelmébe, pedig ezeket a képviselők a budapesti lakhatásra, utazásra, benzinpénzre, irodafenntartásra kapják. Kár, hogy nem azzal állt elő, hogy Ő valóban havi 47 ezerből élt …
– Édesapjától kapott egy több millió forintos támogatást. Ezt nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában.
– A felesége vagyonnyilatkozatát nem is vizsgálták.

Végén szavaztak, és a bizottság kormánypárti szavazatokkal úgy döntött, hogy nem rendel el vagyonnyilatkozati eljárást.

Zsiga Marci megmentve, pedig akár a mandátumát is elveszíthette volna.
Reméljük egy-két profi képviselő korrepetálja majd hogyan kell a vagyont eltüntetni, és hogyan kell kitölteni a vagyonnyilatkozatot, hogy ne legyenek benne kérdőjelek. (A Fidesz nem kedveli az ingatlanadót, mert a házat nem lehet eltüntetni a svájci vagy a kajmán-szigeteki bankszámlára.)

Holló hollónak nem vájja ki a szemét, még csak az kellett volna, hogy Zsiga Marciból precedens legyen.
Mert ezzel felrúgnák ezt a cinkos nagykoalíciót, és utána minden oldal elkezdené előszedni a nehezen megmagyarázható vagyonnyilatkozatokat….