Lezuhant egy hőlégballon Luxorba

Egy magyar áldozata is  a keddi egyiptomi hőlégballon-szerencsétlenségnek – erősítette meg a minisztérium. A ballon 300 méteres magasságban gyulladt ki. Vannak, akik túlélték a zuhanást.

Lezuhant egy hőlégballon kedden az egyiptomi Luxorban. A hőlégballon kigyulladt, és felrobbant, és végül a Luxortól nyugatra fekvő cukornádültetvényen csapódott be. A hőlégballonokat üzemeltető cég képviselője szerint gázrobbanás következett be, amikor a ballon 300 méteres magasságban volt. Az első hírek arról szóltak, hogy húsz utas volt a hőlégballonon, és egyikük, valamint a ballon vezetője túlélte a szerencsétlenséget. Délután a Külügyminisztérium hivatalosan is megerősítette, hogy egy magyar áldozat van, miután megkapták az egyiptomi hatóságoktól a hivatalos választ.

A legújabb hírek szerint tizennyolc a halálos áldozatok száma, és a jármű kormányosán kívül két brit utas élte túl a zuhanást.

 

A BBC szerint az áldozatok egy része brit vagy francia állampolgár. A Sky News szerint japán és más nemzetiségű turisták is voltak a hőlégballonon, ami a Luxortól nyugatra fekvő cukornádültetvényen csapódott be. Hongkongiak is voltak az áldozatok között egyiptomi források szerint. Az NBC News-nak nyilatkozó egészségügyi illetékes reggel azt mondta: az áldozatok közül kilenc hongkongi, négy japán, kettő brit, kettő francia, két holttestet pedig még nem azonosítottak.

 

A luxori kormányzó, Ezzat Szaad órákkal a baleset után közölte újságírókkal, hogy magyar áldozat is van. A dpa hírügynökség nem sokkal ezelőtt az al-Arabíja tévére hivatkozva szintén arról számolt be, hogy egy magyar is van az áldozatok között, de semmilyen további részletet nem említett.

Szaad döntése alapján az egyiptomi hatóságok további intézkedésig megtiltották a hőlégballonok felszállását a kormányzóságban