A Fidesz-KDNP  a leghatározottabban visszautasította az ELMŰ-nek a rezsicsökkentéssel kapcsolatban minden fogyasztónak eljuttatott, szerinte „nyíltan politikai tartalmú” levelét, valamint közölte azt is: nem fogadják el Főtáv napokban tett bejelentését sem, amely arról szólt, hogy a januári számla a 10 százalékos díjcsökkenés ellenére magasabb lehet, mert a hideg miatt nőtt a hőfogyasztás. Levélben és honlapján magyaráz a rezsicsökkentésről az Elmű.  Leírják, hogy a lakossági energiaszolgáltatás évek óta veszteséges nálunk, ráadásul a az áramár 3/4-ét az állam teszi zsebre, de ettől függetlenül nyilván kötelességük végrehajtani a 10 százalékos csökkentést.

 

Azt írják többek közt, hogy ők Magyarország egyik legnagyobb áramszolgáltató vállalataként évek óta dolgoznak a mindenkori kormány partnereként azon, hogy „a nehéz anyagi helyzetben lévő magyar családok energiaköltségei érdemben, tartósan csökkenjenek. Ugyanakkor az elmúlt hetekben a sajtó hasábjain számos, egymásnak ellentmondó hír jelent meg az energiadíjak 10 százalékos csökkentésével és a szolgáltatókkal kapcsolatban.”

„A lakossági áramárakat 2013. január 1-től a kormány döntésének megfelelően, pontosan 10 százalékkal csökkentettük. Az egyetemes szolgáltatást élvező lakossági fogyasztók az állam által meghatározott áron vásárolhatják a villamos energiát. 2013. január 1-től minden lakossági fogyasztó kevesebbet, pontosan az illetékes hatóságok által meghatározott, 10 százalékkal alacsonyabb árat fizeti a szolgáltatásért. A törvények és rendeletek betartását a korábbiakban és jelenleg is a Magyar Energia Hivatal ellenőrzi” – írták.