Már csak gépek tartják életben Cipőt

Igaz, az árnyékvilág ezen  oldalán már csak gépek tartják, azonban hozzátartozói az utolsó pillanatig nem akarják elengedni a múlt pénteken szívleállás miatt intenzív osztályra került zenészt. Pedig a Republic frontembere nem ragaszkodott ennyire az élethez: saját kérésére még a transzplantációs  listára sem került fel, egyszerűen nem akart más szívével élni, holott tisztában volt azzal, hogy adott esetben ez lehet az egyetlen esélye a túlélésre.

 

Mint megírtuk, Cipőt múlt pénteken 40 perc megfeszített munkájával hozták vissza a halálból. Ha nincs a speciális szívritmus-szabályozója, az akkori traumát sem élte volna túl. Az ICD pacemakere újraindította a leállt szívet, azonban az agy nagyon sokáig nem jutott oxigénhez. Nem tudni, vajon károsodtak-e az agysejtjei, s ha igen, mennyire.

Lapunk úgy értesült: először múlt vasárnap próbálták meg felébreszteni a kómából az énekest, azonban az orvosok nem jártak sikerrel. Csakúgy, mint most csütörtökön, amikor szintén nem tudtak eredményt felmutatni.

Tegnap orvosi konzílium ült össze, hogy döntsenek a további lehetőségekről. Merthogy pillanatnyilag a zenész sem lélegezni, sem táplálkozni nem tud önállóan. Gégemetszett nyakán csövet vezettek be, azon keresztül jut oxigénhez, és jelenleg ott kap élelmet is.

Mindenki szorít a zenészért, azonban egy Cipőhöz közel álló informátorunk szerint a családtagokat már felkészítették a legrosszabbra is.

– Lehet, hogy durva ezt így kimondani, de Cipő sorsa három nő kezében van. Úgy tudom, az orvosok hivatalosan a feleségét is bevonják majd a döntésbe, hogy a legrosszabb forgatókönyv esetén mitévők legyenek. Két gyermekének anyja, Zsuzsa pedig kikéri majd Cipő barátnőjének és testvérének a véleményét, hogy együtt mondják ki a végső szót – mondta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő, családhoz közel álló informátor, aki arra is visszaemlékezett, hogy a frontember már korábban felkészült a halálra. blikk.hu