Nehézkesen indult a tegnapom. Nem volt suli: programot kellett szervezni a hétévesnek, miközben képviselői csoportülés, Parlament, első felszólalás – szűzbeszéd.

 Hosszú nap egy új rendben. Furcsa és disszonáns. Még mentek a félrenézések, mindenki kérdezgetett, hová ültök, hogyan viselitek. Politizáltak, esélyt latolgattak. Erről beszélgetett velem mindenki a Fehérházban, a boltban a konyhaasztalomnál.

Hosszúnak tűnt a nap. Hosszú is volt. Este kilenc körül véget ért. Ám a „móka” csak ezután jött. Hullafáradtan, éhesen kivánszorogtam az ülésteremből, amikor ráébredtem, hogy se autóm, se pénzem. Képviselőtársaim a folyosón üldögéltek, így feltettem a klasszikus kérdést: „nem tud valaki hazavinni?”

Utólag már tudom, klasszikusan rossz kérdés.

Érkeztek a válaszok, „hazaviszlek, de magamhoz”, én meg mosolyogtam, gondolván, egyszer úgyis abbahagyják. Tévedtem. Belelendültek. Sőt. Jobbikos képviselőtársam például így szólt: „attól, hogy cigány vagy, még ledöfnélek!”

Ilyen mondattól lefagy az ember lánya. Vagy üt. Fiatal lányként, a kollégiumban már ütöttem ilyen helyzetben. Arcon, lendületből, első felindulásból. Parlamenti képviselőként azonban, 38 évesen lefagytam a Tisztelt Ház folyosóján. Suta, vicces válasszal próbálkoztam. Olyasmit feleltem, talán, hogy „álmodik a nyomor”.

Aztán elmeséltem a barátaimnak, mi történt. Kiakadtak. Felháborodtak. Az arcukat nézve furcsa dilemma költözött a fejembe. Azért bánnak így velünk a férfiak, még a XXI. században is, mert úgy gondolkodnak rólunk, mint a középkorban. Vagy van a másik magyarázat, amit felnőtt nőként, túl egy házasságon és egy gyermekszülésen, egy hozzám nagyon őszinte és közelálló embertől „tanultam”: a férfiak úgy gondolnak a nőkre, mint szexuális vágyaik megtestesítőjére, és amikor egy egészséges fiatal férfi találkozik egy szép, fiatal, attraktív nővel, akkor csakis egy dologra tud gondolni.

A válasz, mindegy is, hol van az igazság, azt hiszem, nem lehet más, minthogy egy kulturált, magára valamint adó férfi nem mond ilyet egy nő arcába; főleg nem úgy, ahogyan ezt a képviselőtársam tette. Hosszú fejtegetésbe lehetne itt bonyolódni, és hosszú konzekvenciákat vonhatnék le, de talán egyetlen mondat mindent elmond: „Egy buta, sötét suttyó vagy, Gyula!”