Szélyes Domokos, a MIK Zrt. vezérigazgatója ismertette a közönséggel a két éve létező karriertervezési munka részleteit, amely szerint a DAM a középtávú fejlesztési időszakú területek közé tartozik. Mint kiemelte, több funkcióra van szükség és realitás a tárgyalt területen, s hangsúlyozta, előbb ezeknek funkcióját kell kitalálni. – Miskolcon a munkahelyteremtés okoz problémát, ami rövid távú fejlesztés, ehhez pedig feltételeket kell teremteni – mondta, majd a Leánykollégiumot hozta fel példának, ahol a város döntött a funkcióváltásról, s így egy „A” kategóriás irodaház alakulhat ki, ami befektetőket hoz a városba, s munkahelyet teremt. Másik gondolatébresztő példaként az Avas szálló egykor impozáns épületét említette, amelyhez kapcsolódva elmondta, jelenleg pereskednek, hiszen más a tulajdonosa.

 

– Befektetőkkel, üzemeltetővel folytatunk tárgyalásokat, hogy más funkciót kaphasson az épület, hiszen nincs ma az országban egy olyan város sem, amelyben megvalósítható lenne az eredeti funkció. Nincs partner egy ekkora szálló megvalósításához. Hasonló a helyzet a DAM esetében is. Több funkciót kell találni, ám ehhez a tulajdonjogokat vissza kell szereznie a városnak. minap.hu