A jövőben nonprofit szervezetként  működjenek a víziközmű-szolgáltatók, hogy minél alacsonyabbak legyenek a szolgáltatási díjak – javasolja a Fidesz Heves megyei szervezete. A nagyívű tervet Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott tárta a nyilvánosság elé tegnap.

 

 

Azt is indítványozták, hogy a hatékonyságot javítandó gyorsítsák fel a szolgáltatók integrációját, illetve vizsgálják felül költségstruktúrájukat. A víz- és csatornadíjak árképzésénél figyelembe kell venni a településméretet, mert a kistelepüléseken ma aránytalanul magasabb vízdíjat fizetnek, mint a városokban – tette hozzá a politikus.

Nyitrai Zsolt fideszes Heves megyei országgyűlési képviselő azt hangoztatta, hogy a szocialista kormányzás idején 2002 és 2010 között – vagyis nyolc év alatt – az áram 100 százalékkal, a gáz 150 százalékkal, a víz pedig 70 százalékkal drágult, vagyis ki lehet mondani, hogy az MSZP mindig a szolgáltatók pártján állt. Ezzel szemben a Fidesz-KDNP-kormány 2010 után befagyasztotta a rezsidíjakat, sőt az idén csökkentette őket, vagyis a Fidesz az emberek pártján áll – jelentette ki.