A Miskolci Egyetemen sem sokkal jobb

 a helyzet, tavalyi költségvetésének
az egynegyedét veszítené el.
Hogyan lehet ezt túlélni? – kérdeztük
Patkó Gyula rektortól,
aki elmondta: tavaly a Miskolci
Egyetem 6 milliárd forint
állami támogatást kapott, az
idén 1,5 milliárddal kevesebbet,
4,5 milliárd forintot. Mint
fogalmazott, az egyetlen megoldás
a racionalizálás, sok apró
lépésben. A csütörtöki szenátusi
ülésen is ez volt a téma, és
a következőn is ez lesz, készülnek
a tervek. Az egyetemi költségvetést
március 31-éig kell
elkészíteni, a racionalizáláson
túl igyekeznek a saját bevételeket
növelni. Mindemellett
a szakminiszterhez fordul az
egyetem vezetése az elvonás
csökkentésének érdekében.
Dr. Kriza Ákos (polgármester)
Ingatlan: 1089 nm-en 133 nm lakóház+garázs, 1/2 (Miskolc),
626 nm-en 407 nm lakóház+udvar, tulajdonos (Miskolc), 7800
nm termőföldön 110 nm üdülő, 1/2 (Hegyközujlak) Jármű:
Volkswagen Golf Megtakarítás: Rába Rt. törzsrészvény: 80 db
(1000 ft/db), készpénz: 40 000 euró Tartozás: nincs Jövedelem,
cégérdekeltség: Kriza Med Kft. 50 százalék tulajdonosMISKOLC. Tavaly a miskolci
Szent Rókus Gyógyszertár
érdemelte ki „Az év patikája
2012″ kitüntető címet. Az elismerést
tanúsító dísztáblát
az idei siófoki gyógyszerészkongresszuson
vehette át dr.
Argay Márton, a gyógyszertár
tulajdonosa-vezetője. Már
egy évvel korábban is dicsérő
oklevelet kaptak és 2012-ben
új programmal pályáztak –
tudtuk meg.