Az elmúlt év utolsó Magyar   Közlönyében jelent meg a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elveket rögzítő kormányhatározat. Egyedi, miniszterelnöki engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában, -mint például az orvosoknál-, utánpótlásgondok vannak. A kettős juttatást, -vagyis a nyugdíj és a munkabér egyidejű folyósítását- azonban nekik is megtiltják, ámaz igéretek szerint a fizetésüket olyan szintre emelik, hogy ne keressenek kevesebbet, mint amikor két forrásból volt jövedelmük. Ez a 62. életévüket elérő orvosokra vonatkozó kormányrendelet azonban nem vonatkozik a magánvállakozások keretében dolgozó orvosokra, a gazdasági társaságok (többnyire Non-profit KFT-k) keretében működő kórházak, rendelőintézetek alkalmazottaira, orvosaira sem. A becslések szerint 6-7 ezer egészségügyi dolgozónak továbbfoglalkoztatásra irányuló kérelmet kell benyujtania. Ők egyénileg, szervezett eljárás keretében kérhetik a nyugdíjazás alóli felmentésüket. Lassan lejár az a 15 nap, amíg kérvényezhetik továbbfoglalkoztatásukat. Ezután a munkáltatónak 3 napja van, hogy jelezze, ha nem tart igényt a törvény alapján tehát kiöregedett kollégára, illetve 8 napja arra, hogy eldöntse, nem tud megválni tőle. A vélekedések szerint -miután a szakrendeléseken dolgozó orvosok 60-70%-a érintett a kormányrendelet által- a kényszernyugdíjazás súlyos fennakadást okozhat a járóbeteg-szakrendelőkben 2013. julius elsejét követően.

 

A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet az érintetteknek már megküldött tájékoztatója és az engedélykérelmi formanyomtatvány azonban semmiféle garanciát, – de még utalást sem tartalmaz arra vonatkozóan-, hogyan fogják betartani azt a miniszterelnöki ígéretet, hogy a nyugdíj és a közalkalmazotti illetmény együttes folyósításának tilalma után a továbbfoglalkoztatás esetén a jövedelem változatlan maradjon.
A Magyar Orvosi Kamara elnökségének határozata alapján közzétette azt a jogfenntartó nyilatkozattervezetet, amelyet a MOK a továbbfoglalkoztatásra irányuló kérelemhez csatolni javasol:
„A MOK javasolja, hogy a kérelmet csak a mellékelt jogfenntartással kiegészítve írják alá” Ezzel a kiegészítéssel az aláíró orvos kimondja, hogy – a több évtizeden át méltatlan bérért, nehéz fizikai és pszichés megterhelés mellett végzett egészségügyi közfeladatot ellátó munkavállalóként – a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről rendelkező kormányhatározat szerint végrehajtott változásokat megalázónak és méltatlannak tartja.
Továbbá, hogy a továbbfoglalkoztatás engedélyezésére szóló kérelmet ezen körülmények között csak azért nyújtja be, hogy az őt foglalkoztató intézmény „működőképességét és a betegellátás biztonságát a jelenleg is erőn felül teljesítő többi egészségügyi dolgozóval közösen” továbbra is fenntartsák. Az érintettek által benyújtott kérelem csak akkor tekinthető érvényes nyilatkozatnak, „ha 2013. július 1-jét követően is jogszabállyal és névre szóló szerződéssel is garantálják”, hogy a továbbfoglalkoztatás esetén az érintettek jövedelme azonos lesz a jogszabályok szerinti nyugdíj plusz az aktuális munkabér összegének jövedelemével. „Ennek hiányában a továbbfoglalkoztatás engedélyezésére szóló kérelmem semmis” – javasolják a munkavállalóknak a MOK záradékában.

Azok a jelenleg közalkalmazottként foglalkoztatott orvosok, – akiknek elutasitják jelenlegi munkahelyükön továbbfoglalkoztatási kérelmüket- az év második felében már gazdasági társaságok (pl. MISEK Non-profit KFT, vagy a Vasútegészségügyi Közhasznú KFT) alkalmazottjaként kamatoztathatják majd több évtizedes szakmai tapasztalataikat. Igy a hozzájuk továbbra is ragaszkodó betegek (pl.) az egykori Semmelweis és Diósgyőri Kórházakban, és a Csabai-kapui és Diósgyőri Szakrendelőkben, esetleg a Vasútegészségügyi KFT-ben találhatják majd meg a kényszernyugdijazás miatt „fölöslegessé” vált orvosokat.