Budapest lerohanásával viccelődött a gálaesten a román képviselő

Elképesztő, az Antonescu vasgárdistáinak idejét idéző kijelentések árnyékolták be pénteken a Szatmár megyei díjátadó gálát Szatmárnémetiben, amelyen Valer Marian USL-és szenátor több száz ember füle hallatára azon poénkodott, miként kellene lerohanja a román hadsereg Budapestet!

 

Azt követően, hogy a Szatmár Megyei Tanács és Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalának vezetői péntek este 56, a szatmári közösségért kiemelkedő teljesítményt nyújtott személyeknek átadta a 46 elismerő és a 10 kiválósági oklevelet, valamint Iustian Sigheteanu, Máramaros és Szatmár megye ortodox püspöke megkapta az Év Embere elismerést, döbbenetes kijelentések hangzottak el az Északi Színház színpadján.
Dorel Coica polgármester bejelentette, hogy Valer Marian szenátorral közösen egy meglepetéssel készültek a szatmári közönségnek. Ezt követően Marian lépett a színpadra, aki előbb kiemelte a szatmáriakat jellemző etnikai és vallási toleranciát és az itt tapasztalt békés együttélést.
Az USL-és politikus azonban ezúttal sem hazudtolta meg önmagát és diskurzusa nyíltan soviniszta, nacionalista, mi több, militáns hangnemet váltott. Előbb kijelentette nemtetszését a székely zászlók ügyében kirobban vita kapcsán, majd felháborítónak nevezte, hogy a Szamoskrassói Általános Iskolát Bem Józsefről nevezték el. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősét népirtónak nevezte, akinek a nevéhez szerinte „negyvenezer román halála köthető”! Ami nyilvánvaló hazugság és történelemhamisítás, mivel 1849. decemberében a kártérítést követelő erdélyi románok összesen 35-40.000 román áldozatról beszélnek.
Mindezzel azonban még nem ért véget a magyarság gyalázkodása, Marian ugyanis egy román katonai nótát kezdett el énekelni, melynek parafrazált refrénjében az állt, hogy a román katonák kivont dárdával keljenek át a Tiszán és háromszor rombolják le Budapestet!http://www.szatmar.ro