Másfél héttel  ezelőtt, a vasárnapi misén Burányi Roland keceli plébános éles kirohanást intézett Haszilló Ferenc polgármester és „bandája”, a helyi Fidesz ellen. A misét a városi televízió is közvetítette, a prédikáció egy része pedig felkerült a legismertebb videómegosztóra. 

A szentbeszédben Burányi Roland először azon sajnálkozott, hogy korábbi szolgálati helyén, Soltvadkerten kiválóan együtt tudott működni két polgármesterrel. „Mi lehet az oka, hogy csodálatosan tudtunk békében és szeretetben élni? Mindkettő a saját zsebénél előrébbvalónak tekintette a közösségét” – jelentette ki a plébános, aki szerint Haszilló Ferenccel minden igyekezete ellenére sem sikerült harmonikus viszonyt kialakítania.

„Mikor idejöttem, elmentünk a (fideszes) polgármesterhez bemutatkozó beszélgetésre, mindjárt mondtam: mi még lehetünk barátok attól, hogy az elődjével is jóban vagyok. Nem is mondott semmit, de utána szomorúan kellett tapasztalnom, hogy az a tény, hogy nem segítek neki utálni a nála tehetségesebb elődjét. ez bőven elég indok arra, hogy engem is utáljon, az egész bandájával együtt” – mondta a plébános. Hozzátette: „nem tetszett nekik az sem, hogy én nem leszek fideszes házi káplán Kecelen…”

„Az első szentmisén itt egyértelművé tettem, hogy semelyik oldalhoz sem tartozom, a saját fejem után megyek, az pedig elsősorban az egyház tanítása. Ez sem tetszett, aztán jöttek a névtelen levelek…” – folytatta. „Miután a lakosság jólétének előmozdítását itt nem tapasztaltam meg, sőt erkölcsileg eléggé kétségbe vonható jelenségeket figyeltem meg, ezért párszor szóltam is. Ez se tetszett. Szálka vagyok a szemükben, polgármester úrnak és a helyi Fidesznek. De ez engem örömmel tölt el: egyrészt azért, mert nem vagyok olyan tehetségtelen, mint ők, és velük ellentétben én Kecel népének jólétét mindennél fontosabbnak tartom” – emlékeztetett a plébános.

Burányi Roland a város nehéz helyzete mellett azon is sajnálkozott, hogy megszűnik a helyi újság, illetve a tévé is, amely egyébként közvetítette a vasárnapi miséket. „Milyen furcsa fintora a sorsnak, hogy a lekommunistázott előző polgármester saját zsebből fizette az első miseközvetítéseket. Most pedig ez a jobboldali bagázs megszünteti. És meg sem fordul a fejükben, hogy saját zsebből a közösségükért valamit.”

A plébános az áldatlan állapotok miatt arra buzdította a híveket, hogy vegyenek részt a múlt szerdán megtartott városi tüntetésen „ezen átkos rendszer ellen”, mondván „egyházunk teljes erejével beszáll ebbe a küzdelembe”.

Abba is beavatta a gyülekezet tagjait, hogy a polgármester nem őt, hanem a káplánt kérte fel gyermeke megkeresztelésére, de a plébános szavai szerint ez őt nem érdekli, ugyanis neki egy szilosi (értsd: roma –a szerk.) gyerek megkeresztelése legalább akkora dicsőség, mint ha a polgármester gyerekével teheti ugyanezt. Ezen kívül állítása szerint a diakónust is megkörnyékezték „valami kitüntetéssel”, aki viszont jól tudta, „hogy bizonyos személyektől kitüntetést elfogadni szégyen”. „Meg hát furcsán jönne ki, hogy a főnökét nyírják, őt meg kitüntetik, ő is tudja, hogy ez eléggé tré dolog” – fogalmazott Burányi Roland.

A plébános beszéde csúcspontján kijelentette: „vannak olyan testvéreink, akiknek jelenléte nem kívánatos, éppen ezért Haszilló Ferencet és Ugron Gyulánét kitiltom minden egyházi intézményből, így a katolikus iskolából is. Minden közös együttműködésnek vége, mert ilyen emberekkel nem lehet”. Hozzátette: a Fidesz frakció tagjai is nem kívánatos személyek számára.

Burányi Roland az esetet követően a magyarnarancs.hu-nak azt nyilatkozta: az egyháznak 40 év kommunizmus alatt nem volt ennyi baja a városvezetéssel, mint e mostanival. Ha valaki jogos kritikát fogalmaz meg, akkor megsértődnek, és kommunistáznak, mondta.

Ugyanakkor a múlt szerdai, mintegy 400 fős tüntetésen a plébános látványosan kibékült a polgármesterrel. A Népszabadság tudósítása szerint így fogalmazott: „Közeledik a nagyböjt, amikor úgy illő és üdvös, hogy kiengesztelődjünk egymás iránt. Igaz, mondtam bizonyos dolgokat vasárnap, de a békesség érdekében inkább visszavonok mindent. Kecel érdeke azt diktálja, hogy ne veszekedjünk, hanem jó példával rukkoljunk ki a nagyböjt előtt. Erre kezet rázunk.”

A megjelent felvétellel kapcsolatban megkerestük Haszilló Ferenc polgármestert, aki közölte, hogy nem kíván reagálni a plébános szavaira, akivel „már egyébként is mindent megbeszéltek”.

atv.hu