Miskolci sportdiplomáciai siker és kudarc

 A MASZ rendkívüli  Küldöttgyűlése a májusi rendes Küldöttgyűlésig választott Elnökséget és Ellenőrző testületet. A szavazás eredményeként továbbra is Gyulai Miklós a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke.
Az Alapszabálynak a kialakult helyzetre alkalmazható rendelkezését, azaz hogy négy évre vagy csak három hónapra, az évi rendes Küldöttgyűlésig kell tisztségviselőket választani, a jelenlevők többféleképpen értelmezték. A kérdés eldöntésére szavazásra került sor, és a többség arra voksolt, hogy májusban újabb tisztújító Küldöttgyűlést kell tartani. 
Előzetesen az elnöki posztot 2009 óta betöltő Gyulai Miklós volt az egyetlen elnök jelölt, a Küldöttgyűlésen azonban a pécsiek javaslatára, K. Szabó Gábor egykori válogatott hosszútávfutó, a debreceni sportuszoda igazgatója is felkerült az elnökjelölti listára.
A küldöttek közül 37-en szavaztak Gyulai Miklósra, és 21-en K. Szabó Gáborra. A két alelnök Szalma László és Németh Zsolt lett, az elnökségbe rajtuk kívül még dr.Szatmáry-Antal Tamás, Magyariné Oroszi Zsuzsanna, Szabóné Molnár Krisztina és Knipl István került be. dr.Szatmáry-Antal Tamás(képünkön bal oldalt)korábban a miskolci Sportcsarnok igazgatója volt, akit a választások után a Kriza féle városvzetes indoklás nélkül Egri Istvánra cserélt. A Miskolci Sportiskola igazgatója- dr.Szabó Brigitta Szatmáry-Antal Tamás számára nem adott ajánlást a jelölésre, helyette Kollár Istvánt támogatta,aki kevés szavazatot kapva nem került az elnökségbe.