Debrecenben, ahogy a legtöbb  vidéki városban, a rendszerváltás után két szereplő vette kézbe a helyi sajtót: a megye napilapja – esetünkben az Inform Média Kft. által kiadott Hajdú-Bihari Napló, és annak internetes változata -, valamint az önkormányzat a maga újságjaival, honlapjával, tévéjével és rádiójával. Jól megfértek egymás mellett éveken át, mivel csak elméletben voltak konkurensek, a gyakorlatban más cél hajtotta a tulajdonosokat: a megyei lapok a hirdetési piac lefedésére törekedtek, a költségvetési pénzből fenntartott önkormányzati sajtó pedig a propagandaszerepre állt rá. Ennek érdekében aztán forrásaink véleménye szerint hallgatólagos paktumot kötöttek: a megyei napilap nem kellemetlenkedik, nem konfrontálódik a helyi hatalommal, cserében övé a hirdetési piac zöme.

 

A helyi médiumok közül a vagyongazdálkodási holding tartja fenn a Debrecen TV-t (DTV), és annak internetes változatát, a dehir.hu-t, és a DTV a gazdája a Debreceni Korzó című nyomtatott „kulturális kiadvány”-nak. A város tulajdonában lévő Cívis Ház Zrt-nek szintén van saját sajtóterméke – a Debreceni Városközpont Magazin. A magazin „kapcsolattartója” Kangúr Tibor, aki éveken át a DTV hírigazgatója volt. A lap a saját megfogalmazása szerint szórakoztató írásokat közöl, és „nem politizál”. 2011-ben megszűnt az ugyancsak költségvetési pénzből heti 90 ezer példányban megjelenő Debrecen című hetilap, illetve annak netes kistestvére, a Deol – ezek helyett lett az új internetes önkormányzati portál, a dehir.hu.

A Debrecen Városi Televízió Kft. ügyvezetője, a 2009-ben Debrecen város sajtódíjával kitüntetett Széles Tamás, hírigazgatója pedig M. Tóth Ildikó, Márton Attila fideszes országgyűlési képviselő felesége. A felügyelőbizottságban szintén jelen van a párt képviselete, a korábbi fideszes önkormányzati képviselő, Czirják Anikó személyében.

Családban marad – a debreceni önkormányzat médiaköltései
Az év elején a Ki Mit Tud közadatigénylő portálon keresztül azt tudakoltuk Debrecen jegyzőjétől, mennyit költött a város a saját médiumaira, illetve más orgánumokban való megjelenésekre. A válasz szöveges részének első felét nehéz komolyan venni: „DMJV Önkormányzata helyi sajtóorgánumok fenntartására nem költ, tekintettel arra, hogy közvetlen önkormányzati tulajdonban helyi lap, televízió csatorna nincsen.” – írja Szekeres Antal jegyző, majd közli a kért adatokat, amelyekből az derül ki, hogy hirdetéssel és közvetlen támogatással hét év alatt összesen 730 milliót költött médiára a város. Nyilvánvaló, hogy ehhez a támogatáshoz még hozzá kellene adnunk az egyes orgánumok pontosan nem ismert saját bevételét is, hogy lássuk, mennyiből tudósítja Kósa Lajos városának lakóit az önkormányzati média: a számok alapján ez az összeg évi 200 millió forint körül mozog. 2006 és 2012 között tehát az önkormányzat 671 727 011 forintot költött hirdetésre (PR és tájékoztatás) a saját médiumaiban. Összehasonlításképp: ugyanebben az időszakban a legolvasottabb megyei napilapban, a Hajdú-Bihari Naplóban és annak online változatában, ennek az összegnek az ötvened részét, 14 039 726 forintot költöttek. Infografikánk itt elérhető.
erdélyi – becker
A városi televízió gondozásában megjelenő Debreceni Korzót (lapigazgató Széles Tamás, főszerkesztő Szénási Miklós) helyi forrásaink szerint csak azért találták ki, hogy a megszűnő Debrecen c. hetilap főszerkesztője, a szintén sajtódíjas Szénási ne maradjon munka nélkül. A Debrecent egyébként a Petromán László-féle Kaméleon Dizájn tördelte, és a megyei napilapot is kiadó Inform Média Kft. terjesztette. Petromán, aki a deol.hu-nak tervezője is volt, most a Debreceni Korzó laptervét készíti, de a média más területein is sikeres: Gulyás Gábor tavaly a Műcsarnok kommunikációs igazgatójává nevezte ki – sajtóinformációk szerint szakirányú felsőfokú végzettség nélkül. Petromán cégében 1994 és 2002 között Rácz Róbert fideszes országgyűlési képviselő, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés elnök volt az üzlettárs – a Kaméleon Dizájn Kft-t Gulyás a Modem vezetőjeként szintén folyamatosan foglalkoztatta.

Az idén 11 éves Friss Rádió története is említésre méltó. A rádió sokáig a városi médiaportfólió része volt, majd amikor a holding számára terhessé kezdett válni a veszteséges cég, túladott rajta – ma a Debreceni Egyetemé. Főszerkesztője Tóth Judit, a debreceni Kőr Dáma Kör – a Kósa Lajos polgármester felesége által alapított egyesület – meghatározó alakja. A városban sokan úgy vélekednek, hogy Kósa-projekt marketingjét, a városvezetés által uralt vagy befolyásolt helyi médiát a háttérből a polgármester felesége, a korábban médiakommunikácós szakemberként dolgozó Porkoláb Gyöngyi irányítja.

A helyi médiaviszonyok tekintetében debreceni sajátosság a városvezetés egyik kedvenc nagyvállalkozójának számító Tutor Lóránt-féle médiabirodalom. Tutor cégei építették többek között a régi piac helyén az önkormányzati megbízásából a Fórum bevásárlóközpontot, az új piacot és több magánlakóparkot is. Annak idején zavaros körülmények közt a Tutor érdekeltségébe tartozó Lorinvest-cégcsoportba egyik tagja, a Dexium Kft. kapta meg a lehetőséget az önkormányzattól arra, hogy a város lepusztult vásárcsarnoka helyére újat építsen. Az önkormányzat a beruházás megvalósulása érdekében 2004-ben vevőkijelöléssel értékesítette az ingatlant a cégnek. A szerződést többször módosították, végül a csarnok mellett megépült a Fórum és egy irodaház is.

A Latinovits Színházként emlegetett betonkolosszus felhúzásáról akkor született döntés, amikor Debrecen az Európa kulturális fővárosa címre pályázott – ennek a megvalósítását szintén Tutor cége nyerte. A város hitelt vett fel, hogy ki tudja fizetni a Dexiumot, de a 350 férőhelyes, 3,2 milliárd forintba kerülő létesítmény azóta sem készült el teljesen. (A nagyvállalkozó egyik cége legutóbb a hajdúszoboszlói szállodafejlesztésre nyert 500 millió forintot).

Tutor éppen abban az időben vásárolta meg az 1996 óta működő, egyedüli civilként ellenzéki hangot megütő Alföld TV-t, amikor a piactömbi beruházással kapcsolatos döntési folyamat zajlott. A tulajdonosváltással aztán megszűnt az egyetlen ellenzéki tévéműsor is – az Alföld TV azóta szintén a „politikamentesség” jegyében működik. Tutor netes újságját, a HajdúPresst 2011-ben indította. A portál leginkább bulvárhíreket közöl, mélyebb feldolgozású, esetleg kritikus hangvételű írásokat egyáltalán nem.

A Cívishír.hu-t, Debrecen egyik nem önkormányzati tulajdonú portálját 2008 novemberében alapították, Mészáros György vállalkozó részvételével. Mészáros a későbbi tulajdonosváltás után a városi televízió, a DTV marketingvezetője lett. A lap hírportálként hirdeti magát ugyan, de komolyabb tartalmakat kevésbé közölnek, ellenben szeretik a politikai bulvár csipkelődő stílusát. Kommentjeikben viszonylag szabad a szólás, de ha a helyzet úgy kívánja, letiltják a hozzászólást – kritikus cikkeivel a portál óvatosan manőverez a városvezetés iránti lojalitás és az olvasótoborzás között. A vagy.hu „új folyama” 2011 júliusában indult el. Az ellenzéki beállítottságú portál – kiadója a Médiapart Alapítvány – mára lényegében az egyetlen független kritikusa a 15 éves Kósa-projektnek.

A debreceni médiában még számításba jövő kisebb-nagyobb helyi rádiók (például Rádio MAX, Best FM) viszont rettegnek a közéleti tartalmaktól, így a traffipax- és tőzsdehírek mellett leginkább csak zenét sugároznak. A cikk folytatás itt.

Mándi Emília – Becker András