Lakossági fórumon mutatta be  a város vezetése a Miskolctapolca fejlesztési terveit 2013. január 24-én.

Kriza Ákos polgármester szerint a munkahelyteremtés és a közbiztonság mellett a strand kérdése érdekli leginkább a miskolciakat. Már 2010-ben megígérték, hogy megépítik a tapolcai strandot, és igyekeztek azt a város turisztikai tervébe illeszteni. 2011-ben egyeztettek a miniszterelnökkel, aki azt mondta, ha olyan terv születik, amely a miskolciak támogatását is bírja, megtalálják hozzá a forrást, még, ha több lépésben is.

Nagy Kálmán országgyűlési képviselő felidézte, hogy a strand ügye Tapolcán évek óta húzódik. Nem volt rá forrás és a lakossági vélemények is megoszlottak arról, hogy pontosan minek kellene megvalósulnia. A jelenleg elkészült tervek azonban alkalmasak arra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, vagy az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságával tárgyaljanak a források előteremtéséről, és megkeressék hozzá a kiegészítő pályázatokat, tette hozzá a képviselő.

Rostás László, Miskolc főépítésze azzal kezdte, egy tervezési folyamat nagyon hosszú és keményen dolgoztak az elmúlt időszakban. Olyan terveket szerettek volna összeállítani, amely meg is kapja az építési engedélyt, és amely az egész völgyet figyelembe veszi.

Az elkészült terveket először Pirity Attila, a tervező csoport vezetője mutatta be. Az elképzelések az egykori strand területére koncentrálnak. Az egykori felnőtt strand területén a régi főépület egyes elemeit, például a kupolákat is megtartva, beépítve félkör alakú épület valósulna meg, melyhez szaunaház kapcsolódna napozó terasszal, dísztóval, finn szauna faházakkal, kávézóval. A buszmegálló irányából a hídon átlépve teresedés alakul ki, a volt gyerekstrand területén szintén félkör alakú épület következtében kicsit tölcsér alakban, amely rávezeti a forgalmat az Aradi sétányra, és amely alkalmas bizonyos rendezvények megtartására is.

A Hejő partján szélesítik a korzót, amely az egykori öltözőépületekig csúszna beljebb, és egészen a nagyparkoló területéig húzódna, megkönnyítve a strand megközelítését. A strand mellett ugyanis csak egy kisszámú mozgássérült parkoló valósul meg, az autókat nem engedik a strand területére. Az egykori gyerekstrand területén lévő épületben 600 adagos konyha is üzemel majd, több vendéglátó egységgel, a két épület között panorámás összekötő terasz valósulna meg kávézóval.

Az itt megvalósuló nyári strand részleteiről Jászai Péter tervező beszélt, aki kiemelte, itt két medencecsoportot terveznek, az egyik élményfürdő, míg a másik gyerekparadicsom. Az élményfürdő rész központja egy dombcsúszda, amely egy dögönyöző medence, egy hullámmedence, illetve egy komplex élménymedence csoporthoz kapcsolódik. Utóbbiban mély vizű medencerész ugró toronnyal, trambulinnal, vadvízi folyosóval, zsibongó résszel, elkülönített, fedett pezsgőágyakkal valósulhat meg. Egy nagy vendéglátóteraszt is terveztek az épületegyüttes mellé, amely kiszolgálná azt.

A tervek energetikai hátteréről Cservenyák Gábor beszélt, aki kiemelte, hogy megújuló energiaforrások bevonásával terveztek, a kiaknázható meleg vizet használják fel hőszivattyúk segítségével. Éjjel után fűtik majd a medencék vizét nyáron is, de az elkészült kimutatások szerint még októberben is gazdaságosan lehetne fűteni a vizet a felszín alatti hőforrások kiaknázásával. A használt, lehűlt vizet visszaforgatják, de ezzel a tó lélegeztetése is megoldódhatna. A medencék hőfokáról elmondta, az úszó medence 26-27, az élmény és a gyerek medencék vize 32-34 fokos lenne, a dögönyöző vize ettől is melegebb. A medenceterek környezetében padlófűtést terveznek, ami nagyban növeli a komfortérzetet, főleg hűvösebb időben.

Czinkné Sztán Anikó, a Miskolci Turisztikai Kft., illetve Lengyel Katalin, a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezetője elmondta: a tervezésbe már az elején bevonták a helyi civil szervezeteket, illetve a terveket elbíráló tanácsban a tapolcaiak képviselője is helyet kapott. Az ötven méteres medence a nemzetközi sportelőírásoknak is megfelel és lelátó is épül mellette, pontosan a sportcélú kihasználása miatt. A kutakat már felmérték az elmúlt két évben, az eredmények jók, ezt figyelembe vették már a tervezéskor. A jelenlegi engedélyköteles tervekhez becslés is tartozik, ami négymilliárd forintról szól, azonban a pontos bekerülési költséget, csak most fogják a tervezők kiszámolni. A mikor lesz az első kapavágás kérdésre ma még azért nem lehet válaszolni, mert a különféle határidők – például a közbeszerzési eljárás vége – ma még nem megválaszolható.

A fórumon Dr. Kriza Ákos polgármester elmondta: a legfelsőbbszintű kormányzati ígéretet bírja a város. Ennek feltétele volt a megvalósítható, a helyi társadalom által támogatott tervek megléte. Ezt a feltételt teljesítette most a városvezetés és a tervezőcsapat. A tervezőcsapat, a hivatal, a városfejlesztés, a tapolcaiak képviselője párhuzamosan egyeztettek, készítették a
terveket: december végén ezeket beadták, február végén elfogadhatják.

A tapolcaiak képviselője végig ott volt a tárgyaláson, a fórumon is felszólalt és a legmesszebbmenőkig értékelte a koncepciózus, részletgazdag, végre megvalósítható terveket. A tervek egyébként modul rendszerűek, szakaszonként az egyes elemek építését külön-külön is el lehet kezdeni – ez is cél volt. miskolc.hu