Személyesen érintett volt Matolcsy  György családja a zsidó és német polgárok gazdasági megsemmisítésében, a miniszter hazug módon mégis a németekre keni a felelősséget – mondta Ungváry Krisztián történész a Stop.hu-nak adott interjújában. Matolcsy szerint Ungváry hazudik és visszautasítja „a családok kollektív bűnösségének kinyilvánítását”.

 

A történelmi múlt megismerése nélkül nem lehet tovább haladni – mondta Ungváry Krisztián történész a Pécsi Stopnak adott interjújában az ügynökakták megnyitásával kapcsolatban. „Nem csupán a kommunista múlttal való szembenézés fontos, ám ebben az esetben azok a szereplők, akiknek elszámolnivalója volna, köztünk élnek és közfunkciót látnak vagy szeretnének ellátni. Szükség van arra, hogy a választó tisztán lásson ebben a kérdésben” – tette hozzá.

A történész szerint a „valódi, szabad múltfeltárás 23 éve kezdődött”. „Ennyi időnk volt eddig, hogy például a Horthy-korszakról igaz dolgok szülessenek. Korábban semmiféle lehetőség nem volt rá, hogy ezt a korszakot valóban feltárjuk, és még ma is rengeteg tényadat hiányzik” – véli.

Azzal kapcsolatban, hogy Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter legutóbb azt írta: „1944 és 1956 között nem védtük meg közel egymillió zsidó, német és magyar városlakónkat”, Ungváry azt mondta: „a történet attól igazán szép, hogy Matolcsy Györgynek pontosan tudnia kell: hazudik”.

„Olyan családról beszélünk, amelynek komoly ‘érdemei’ voltak a zsidók és németek gazdasági megsemmisítésében. ‘Akikről szívesen lemondtunk volt: negyedmillió erdélyi zsidó’ – mondta ezt 1940 decemberében, az Erdélyt Magyarországhoz csatoló II. bécsi döntés után Matolcsy Mátyás, a mai miniszter nagybátyja. Persze a vagyonukról, kulturális kincseikről nem szívesen mondott volna le” – tette hozzá a történész.

„Ennél szörnyűbb halálos ítéletet a nemzet felett kevesen mondtak, mint Matolcsy Mátyás. Matolcsy György tudja, hogy hazudik, hiszen saját családja tagjai követtek el mindent e népcsoportok pénzügyi likvidálása érdekében. Hozzá kell tenni: Matolcsy Mátyás komoly közgazdasági tudományos munkát is végzett, ő honosította meg Magyarországon az élelmiszerkosár kifejezést, bátyja pedig orvosként ingyen gyógyított. Az biztos, hogy nem saját kasszára dolgoztak, lelkes, a faj szeretetétől fűtött emberek voltak, akik egy rossz gondolkodás rabjai lettek” – fogalmazott Ungváry.

„A mai kormányban – miniszteri és államtitkári szint szerint – legalább öt embernek volt MSZMP-tagkönyve, és néhányan ennél jobban is kötődtek az államszocializmus valamely szervéhez, mondjuk a titkosszolgálathoz. Bírósági ítélet szól az egyik miniszterről, miszerint: ‘Azt a valós tényt, hogy Martonyi János jelentés adott és jelentett, nem lehet abban a hamis színben feltüntetni, hogy ügynök lett volna’. És ez csak a jéghegy csúcsa. Sok ember bukna le, például a Nádasdi fedőnevű személy, felkent ikonokról derülne ki, hogy mondjuk a nemzet sportolója körül kialakított nimbusz csak mese” – mondta a lapnak a történész.

Matolcsy: hazudik Ungváry Krisztián
A nemzetgazdasági miniszter közleményben reagált az interjúra. „Hazudik Ungváry Krisztián, amikor bármilyen párhuzamot von a nemzetgazdasági miniszter cikkei és a magyar történelem 1944. és 1956. közötti időszakának legnagyobb tragédiája között. Eljárása, amely a családok kollektív bűnösségének kinyilvánításán alapszik, hazug és mélyen erkölcstelen, ezért, mint európai és mint magyar kormánytag, ezt visszautasítom” – írja Matolcsy György. index.hu