Ezt a kérdést tette fel a  Pakusza Zoltán, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője hétfői sajtótájékoztatóján. Szerinte ugyanis a város első embere nem Miskolc érdekeit szolgálja.

Kriza Ákos 2010-es megválasztásakor azt mondta, hogy polgármesterként mindig Miskolc érdekeit fogja szem előtt tartani, emlékeztetett Pakusza, aki azonban úgy véli, az elmúlt két év nem ezt támasztja alá. Példaként említette, hogy a város polgármestere 2020-ig egy törökbálinti céggel rendezteti meg a Miskolci Sörfesztivált, illetve, hogy a jelentősebb építőipari beruházásokat rendre debreceni, gyöngyösi és budapesti cégek kapják meg. De ugyanígy a város ellen tesz Kriza Ákos, amikor a miskolciak megkérdezése nélkül Világsátort akar építeni Tapolca kapujába, tette hozzá.

„Két és fél évvel a Fidesz hatalomra kerülése után ma már a miskolci tömegközlekedési eszközökön hirdetik, hogy a jövő Győrben épül. Ma a buszon azt olvashatja a miskolci lakos, hogy irány Győr. Vajon mikor fogja azt olvasni a győri lakos, hogy irány Miskolc” – tette fel a kérdést Pakusza, aki felszólította Kriza Ákost, vonja vissza a Világsátorról szóló határozatot, ne rontsa tovább a város helyzetét a nemzetközi cigány kulturális központtal.