Magyarországon ötven embert gyanúsítottak meg 33 labdarúgó-mérkőzés eredményének manipulálása és az ezzel kapcsolatos fogadási csalások ügyében abban a nemzetközi bundabotrányban, amelyben egy nemzetközi bűnszervezet a gyanú szerint az Európai Unió országaiban mintegy 380, Európán kívül pedig további 300 mérkőzést bundázott meg.

 

Az öt ország együttműködésében működő közös, nemzetközi nyomozócsoport tevékenységét hágai sajtótájékoztatón ismertették hétfőn.
Németh Baján, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozója elmondta, hogy Magyarországon egy időben 12 helyen tartottak házkutatást, amelynek keretében 320 ezer eurót foglaltak le a hatóságok, három játékost és négy játékvezetőt pedig őrizetbe vettek.