A következő csalódást az jelentette,  hogy a tesztek
nagyon gyengén sikerültek:
74-75 százaléknál jobbra
senki sem írta meg. Hozzáteszem:
kipróbált, szakmailag
megalapozott tesztekről
van szó, amelyeket a nálunk
dolgozók magasabb szinten
szokták teljesíteni.
Az egyik, hogy innentől
kezdve csak 22 cukorfok feletti
szőlőt vesz át a Tokaj Kereskedőház
Zrt. Ez egy nagyon jó,
minőségi termést hozó évben
is csupán maximum 10 százaléka
a szőlőnek, ez viszont
nagyságrendekkel megemelné
a borok árát, ami kérdéses,
hogy kelendő lesz-e a piacon.
Az egyik
hölgy egyenesen azt mondta,
akkor ő is kéri vissza a több
száz ezer forintját, amit a házuk
felújítására befizetett.
Kiss Gábor válasza szerint
több oka is van, hogy épp ez
a két ház került be a programba.
Az egyik, hogy korábban
a városvezetés az Integrált
Városfejlesztési Stratégiában
szociális város-rehabilitációs
akcióterületként az Avas II.
ütemének nyugati részét jelölte
ki. A mostani pályázatnak
azonban fő szempontja
az is, hogy programba bevont
társasházakban túlnyomó
részt önkormányzati lakások
legyenek. A beruházással így
az önkormányzati vagyon is
gyarapodik. Lengyel Katalin,
a Miskolci Városfejlesztési Kft.
ügyvezető igazgatója hozzátette:
ez a mintaprogram csak
az első lépés, és ha jól működik,
akkor további pályázati
pénzeket lehet bevonni az
Avasi lakótelep rehabilitációjára,
ami egyébként szerepel
Miskolc 2014-2020-ra vonatkozó
fejlesztési programjában
is.
Csöbör Katalin országgyűlési
képviselő pedig úgy fogalmazott:
„ha el sem indulunk,
akkor nem érünk oda sehova.”