Az egykor az érc-, ásvány- és  szénbányászathoz szorosan kötődő, az iparág megszűnésével hátrányos helyzetbe került, Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén lévő települések adósságait átvállalta a kormány – mondta Riz Gábor (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés alelnöke szerdán Rudabányán az MTI-nek.

A politikus – aki találkozott a térség 17 polgármesterével – úgy fogalmazott: a magyar önkormányzatiság egyik jelentős állomásához ért el a kormány, amikor úgy döntött, hogy a települések elmúlt nyolc évben felhalmozott adósságát nem hagyta tovább tolni.
Riz Gábor emlékeztetett arra, hogy a kormány az ötezer lélekszám alatti települések adósságát teljes egészében átvállalta, a nagyobbak adósságának pedig 40-70 százalékát. Ennek köszönhetően fellégezhetnek az önkormányzatok, pályázhatnak, fejleszthetnek.
A valamivel több mint háromezer lakosú Rudabánya önkormányzata 10 millió, Felsőnyárád 32 millió, Felsőtelekes 21 millió, Kurityán 30 millió, Szuhafő 16 millió, Ragály pedig 13 és fél millió forint tartozástól mentesül.
A 17 település csaknem 167 millió forintnyi adósságtól szabadul meg. Négy községnek – Alsószuha, Imola, Jákfalva és Zádorfalva – nem volt semmilyen adóssága.
– MTI –