„Valaki nekiment egy rendőrnek” – mondta  az [origo]-nak az egyik kocsiban ülő férfi apja. Az apa biztos volt benne, hogy nem a huszonéves fia volt, aki megütötte az egyik rendőrt, a fiú ugyanis a verekedés kellős közepén bement a szintén az utcában található házukba megnyugtatni a családtagokat. „Anyu, én nem bántottam a rendőrt!” – mondta, majd arra hivatkozva, hogy nem hagyja egyedül a barátait, visszament az utcára. Az apa szerint őt azért vették őrizetbe a rendőrök, mert egy régi eset miatt feltételesen van szabadlábon.

 

Megütött egy rendőrt

Az apa szerint a fő probléma az volt, hogy a kocsiban ülők „kajak részegek” voltak. „Fiatalok, de nem kéne így bulizniuk” – mondta, ugyanakkor a rendőrök is elvetették a sulykot. Úgy tudja, hogy csúnyán és lekezelően beszéltek a kocsiban ülőkkel az igazoltatáskor, akik ezért hajthattak el. Szerinte a rendőrök akkor is követtek el túlkapásokat, amikor utolérték a menekülőket az utcában. Az egyik férfi fejét például annak ellenére belenyomták a hóba, hogy részeg volt, így az apa szerint nem volt beszámítható. Ez azonban csak azután történt, hogy az említett férfi megütötte az egyik rendőrt.

Ekkor már a környező házakból is kezdtek az utcára vonulni az emberek. Köztük volt az egyik kocsiban ülő testvére is, aki azt mondta, az emberek szóvá tették, hogy miért kellett az egyik férfi fejét belenyomni a hóba, és közben megbilincselni. „Mert megütött egy rendőrt” – válaszolta az intézkedő rendőr. A fiú szerint az összesereglett emberek nem léptek közbe, csak megjegyzéseket tettek a rendőrök bánásmódjára, majd miután megérkezett a rendőri erősítés, a gyanúsítottakat pedig a kocsiba tették, feloszlottak.

Sokan nem kedvelik a rendőröket

Az [origo] az utcában élő több embert is megkérdezett arról hogyan látta a múlt hét csütörtökön történteket, a válasz azonban minden esetben az volt, hogy nem tudnak semmit a csődületről, nem tartózkodtak otthon a kérdéses időpontban, vagy éppen aludtak a koradélután történt eset közben.

A szomszédság végignézte a verekedést, később azonban nem emlékezett semmire sem

Az intézkedő rendőröket azonban jól ismerték. Az utcában lakó egyik férfi azt mondta, nincs baja a rendőrökkel, és „elég gáz”, hogy megütötték őket, mások azonban nem kedvelik őket. Ketten is azt panaszolták, hogy többezres bírságokat szoktak kiszabni azokra, akik a járda helyett az utat használják a közlekedésre, és provokatív a stílusuk. A három férfi ellen intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárás, jelenleg előzetes letartóztatásban vannak. origo.hu