Blogján űzött gúnyt a Hallgatói Hálózat  a Magyar Nemzetből, amely hétfői számában arról írt, Amerikából segítik a hallgatók érdekképviseleti szervezetét. A Botrány: ezer szálon kötődik a Fideszhez a Hallgatói Hálózat című blogbejegyzésben egyebek közt arról írnak, hogy a hálózat tagja, G. Szabó Dániel büszkén vállalja: együtt síelt, sőt táncolt is Orbán Ráhellel.

 

„Szerkesztőségünknek némi utánajárással sikerült kiderítenie, hogy a hangzatos ,’civil’ és ‘független’ szavak mögé bújó Hallgatói Hálózat, amely papíron elhatárolódik minden párttól, valójában tagjain keresztül szorosan kötődik a Fidesz és más, úgynevezett konzervatív és jobboldali politikai szervezetek holdudvarához” – írta blogján a Hallgatói Hálózat hétfőn.

„G. Szabó Dániel, az ELTE-ÁJK hallgatója nem titkolja, hogy Martonyi János külügyminiszter volt irodájában, később pedig a kormány párizsi nagykövetének jelenlegi irodájában gyakornokoskodott. Azt is büszkén vállalja, hogy együtt síelt, sőt, táncolt is Orbán Ráhellel, Orbán Viktor miniszterelnök lányával. A kétszer is a Fideszre szavazó ifjú cserkész közösen dolgozott az EMMI jogelődjével, a NEFMI-vel egy ENSZ ifjúsági programon” – áll a blogbejegyzésben.

„Kóbor Andrea, a Hallgatói Hálózat ismert arca annak ellenére tartja magát függetlennek, hogy 2010-ben a belgrádi követségen a polgári kormány Külügyminisztériumának alkalmazottjaként dolgozott. Az ifjú Ákos-rajongó hölgy 2011-ben a Fiatal Európa Szerkesztőség tagjaként tudósított a jobboldali kormány EU elnökségéről a hivatalos honlapon” – olvasható a HaHa blogján, ahol a bejegyzés többi részét is elolvashatja.

„Leplezhetetlen keresztény-jobboldali kötődéseivel, s a Fideszbe, illetve annak szellemi holdudvarába való beágyazottságával a Hallgatói Hálózat inkább tűnik a kormánypártok által hátulról mozgatott bábnak, mintsem pártfüggetlen, szakpolitikai érdekképviseletnek” – írják az ironikus posztban.

Magyar Nemzet: „Sorosig vezetnek a szálak”

A Magyar Nemzet hétfői számában arról írt, hogy Amerikából érkezett közösségszervezők segítik a Hallgatói Hálózat tagjait. A nyolc szakember egyebek mellett abban adott támogatást a diákoknak, hogy miként tudnak hatékonyan nyomást gyakorolni a döntéshozókra. Az amerikai oktatók a Civil Kollégium Alapítvány szervezésében érkeztek Magyarországra, „de a szálak radikális baloldali szervezeteken keresztül egészen Soros György magyar származású üzletemberig vezetnek” – tárta fel a lap.