Idén már nőhet a kereslet a tokaji borok tradicionális piacain, noha 2013-ban még visszaeséssel szembesült a Tokaj Kereskedőház Zrt.
Kiss István vezérigazgató kedden az MTI-nek elmondta: a kivitel visszaesése miatt csökkent a cég múlt évi árbevétele az előző évhez képest, összességében mintegy 16 százalékkal. Tájékoztatása szerint a Tokaj Kereskedőház Zrt. 2012-ben 3,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el. A társaság vezérigazgatója erről a kereskedőház fennállásának húszéves jubileuma alkalmából tartott budapesti eseményen beszélt.

 

A vezérigazgató jelezte: a közép-kelet-európai térségbe irányuló kivitel visszaesése mintegy 18 százalékos volt. A belföldi értékesítés ugyanakkor a tervek szerint alakult, ezzel az eladásokon belül az export korábbi 60 százalékos aránya a múlt évben 50 százalékra csökkent. A vezérigazgató ugyanakkor bízik abban, hogy 2013-ban a tradicionális piacokon ismét nő a kereslet a tokaji borok iránt. Így az árbevétel az év végére elérheti a nettó 3,4 milliárd forintot.

Kiss István kiemelte, hogy a tavalyi árbevétel csökkenése ellenére a cég nyeresége nem mérséklődött. Az adózás előtti eredmény a múlt évben 64 millió forintot tett ki, míg 2011-ben 60 millió forint volt.

A Tokaj Kereskedőház 2012-ben mintegy 84 ezer mázsa szőlőt vásárolt fel a borvidéken a tervezett 100 ezer mázsa helyett. Ennek oka a vezérigazgató szerint az volt, hogy a tavaszi fagyok az alföldi szőlőkben nagy kárt tettek, és több volt a felvásárló a múlt évben a szokásosnál. A cég a szőlő kilójáért minőségtől függően általában 80-130 forintot adott a termelőknek. A rendkívül jó minőségű áru kilóját azonban akár 150 forintért is megvásárolták.

A múlt évben a társaság fejlesztésre több mint 150 millió forintot fordított, az idén pedig mintegy 600 millió forintot költenek a címkéző és kiszerelő üzem korszerűsítésére. Az összeg 50 százalékát pályázati pénzből szeretnék finanszírozni. A Tokaj Kereskedőház Zrt. a Grand Selection termékkörét is bővíteni tervezi, továbbá nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a pálinkafejlesztésre.