Harminchárom járás tartozik  majd az úgynevezett szabad vállalkozási zónákhoz – jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a kihelyezett kormányülés után tartott sajtótájékoztatón szerdán Vásárosnaményban.

Közölte, a zónákhoz tartozó járások többsége Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található.
Czomba Sándor szerint azok a foglalkoztatáspolitikai eszközök, amelyeket az eddigi kormányok használtak, nem alkalmasak a hátrányos helyzetű térségek közötti különbségek csökkentésére, és különösen nem az ebből eredő feszültségek kiküszöbölésére.
Ezért a kormány új lehetőséggel, a szabad vállalkozási zónák létrehozásával próbálkozik. Ennek lényege, hogy mindazokat a fejlesztési, beruházási, adópolitikai és foglalkoztatáspolitikai kedvezményeket, amelyek egy térség potenciális lehetőségeit jelentik, egy komplex program keretein belül lehessen kezelni – fogalmazott az államtitkár.
Kiemelte: ahol szabad vállalkozási zóna jön létre, ott plusz támogatásokat kapnak a vállalkozások. Ez minden munkavállaló után 400 ezer forintos támogatást jelent új munkahely létesítése esetén.
A január 1-től életbe lépett szociális hozzájárulási adókedvezmény lehetőségét kiterjesztik a szabad vállalkozási zónákra. Ha új vállalkozások települnek be, akkor munkahelyenként három évig részesülnek kedvezményben: az első két évben a teljes, a harmadik évben fele összegű szociális hozzájárulási adókedvezményt jelent.
Ez forintosítva egy emberre több mint 340 ezer, illetve 174 ezer forint – jelezte Czomba Sándor, hozzátéve, hogy ez hatékony eszköz lesz a térség felzárkóztatásához.
A vásárosnaményiakhoz szólva az államtitkár elmondta: a térségben egy adatfeldolgozó központ létrehozását tervezik, amely 200-300 embernek biztosítana munkalehetőséget.
A város mindent el fog követni, hogy ez a beruházás a nem túl távoli jövőben a beregi városban valósuljon meg – tette hozzá Czomba Sándor.