Kaotikus állapotok alakultak ki vasárnap a mátraszentistváni síparkban, miután megszűnt az áramszolgáltatás, és sem a felvonók, sem az éttermek nem működnek, közölte a sípark médiareferense, Erbeszkorm Tamás vasárnap. Mintegy 1400 vendég hiába váltotta meg a síbérletét, pedig sokan több száz kilométerről érkeztek, és a helyzetet súlyosbítja, hogy az erre a hétvégére meghirdetett Hófesztivál megrendezése is lehetetlenné válik, tette hozzá.
A héten már másodszorra fordul elő, hogy áram hiányában nem tudják üzemeltetni a síparkot. Legutóbb másfél millió forint értékben térítették vissza a bérletek árát a vendégeknek, mondta a médiareferens. A szerdai áramszünet idején értékes berendezések mentek tönkre, és most is tetemes kárra számítanak. Ha nem áll helyre a szolgáltatás, újra kártalanítaniuk kell a vendégeket. A környező szállodák működtetését is lehetetlenné teszik az áramkimaradások.
A szolgáltató, az Émász vis maiorra hivatkozik, illetve arra, hogy a szerződésben soha nem garantáltak százszázalékos szolgáltatást, mondta Erbeszkorm. A szerdai áramszünetkor Boros Norbert, az Elmű-Émász szóvivője azt mondta: az elmúlt időszakban rendkívüli mennyiségű, úgynevezett tapadó hó esett a Mátra 600 méternél magasabban fekvő területein. A lerakódó hó fákat döntött ki, amelyek elektromos vezetékekre, villanyoszlopokra dőltek, megszakítva a terület áramellátását. A szolgáltató szakemberei folyamatosan dolgoznak a hibák elhárításán, a kialakult helyzetért nem a cég a felelős, mondta akkor a szóvivő. Az erdőtörvény előírja a gazdáknak, hogy a vezetékek közelében ritkítsák, gallyazzák a fákat, azonban ezt szerinte nem teszik meg.