Hivatali visszaélés miatt  indult eljárás H. Csaba, a Debreceni Rendőrkapitányság volt helyszínelő nyomozója ellen.

 

A Debreceni Törvényszéken kedden, az első tárgyalási napon a bíró ismertette a vádiratot, majd – mivel kiemelt jelentőségű ügyről van szó – zárt ajtók mögött folytatódott a tárgyalás – közölte Tatár Tímea, a törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott H. Csabát 2011 márciusában azzal hívta fel egy ismerőse – K. Attila, az ügy másodrendű vádlottja -, hogy nézzen utána, milyen céllal, milyen ügyben idézték be tanúként a rendőrségre.

Az elsőrendű vádlott hivatali helyzetével visszaélve még aznap belépett a rendőrség nyilvántartási rendszerébe és a vádhatóság szerint jogosulatlanul betekintett a büntetőügy adataiba: ki és milyen bűncselekmény miatt tett feljelentést, illetve kiket hallgattak meg addig tanúként az ügyben. A csalás miatt indított büntetőügy adatait H. Csaba közölte a másodrendű vádlottal.

2011 májusában egy másik ismerőse kért segítséget az elsőrendű vádlottól: T. Ernő – az ügy harmadrendű vádlottja – azért hívta fel rendőr ismerősét, hogy megtudja, milyen ügyben hívták be tanúként a Debreceni Rendőrkapitányságra fiatalkorú unokáját.

Amikor H. Csaba szolgálatban volt, kollégája jelszavával belépett a nyilvántartási rendszerbe, utánanézett a folyamatban lévő büntetőügy részleteinek, majd telefonon közölte a harmadrendű vádlottal, hogy az Oroszlányi Rendőrkapitányság megkeresése alapján egy csalási ügyben hallgatják ki unokáját tanúként.

2011 júniusában egy autóra vonatkozó adatok miatt hívta fel a rendőrt a negyedrendű vádlott, M. István, s a két ismerős másnapra személyes találkozót is megbeszélt.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott ebben az esetben jelvényszámát megadva a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetőjét kérte meg, hogy a központi számítógépes nyilvántartásból kérje le az autó adatait: ki a tulajdonosa, illetve hogy körözés alatt áll-e a jármű.

Később az elsőrendű vádlott közölte a negyedrendű vádlottal a gépkocsi tulajdonosának nevét és lakóhelyét is.

Az ügyész próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott valamennyi vádlott esetében.