Itt valami történt. Néhány napja  Szájer József és Rogán Antal még hevesen kardoskodott a választási regisztráció mellett. Pedig feltételezem, hogy a Fidesznek is lehettek karácsony előtt információi a szabadságjogokat lábbal tipró ötletük elmeszeléséről, hiszen már én is írtam ilyen tartalmú n blogot az ünnep előtti napokban. Tehát, ha nekem volt információm, nekik még inkább. Ráadásul egy-két éve ugyanez a Fidesz egy ilyen AB-döntés hatására még lekomcsizott volna minden alkotmánybírót, hozzátéve, hogy ilyen piszlicsáré kekeckedéssel nem lehet meghátrálásra kényszeríteni a nemzeti együttműködés rendszerét.

Most pedig ugyanez a Rogán Antal kiáll és azt mondja: az ügy lezárva, nem lesz itthon regisztráció 2014-ben. Mi történhetett?

A talárosok ítélete, persze, utólag is legitimálja Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba, Kolber István és Niedermüller Péter éhségsztrájkját, amely először hívta fel a hazai a nemzetközi közvélemény figyelmét a regisztrációnak nevezett aljasságra. A DK tiltakozott a legerősebben – nemzetközi szervezetekhez fordulva, parlament körüli élőlánccal -, így a gyalázatosság megsemmisítése részben mindenképpen a Demokratikus Koalíció sikere.

A regisztráció megsemmisítéséből azonban akár az is következhet, hogy a Fidesz előrehozott választásra készül. Íme néhány érv, amely Orbán számára a 2013 június eleji voksolás mellett szólhat:

– A közvéleménykutatók szerint most még a Fidesz a legnépszerűbb párt (A Jobbikkal együtt pedig pláne meglenne a többség)

– Februárra ígérik a végleges választójogi törvényt, utána már csak fel kell oszlatni a parlamentet, 90 nap és jöhet a szavazás

– Határon túlra – ki tudja miért – megtartják a regisztrációt. (A bejövő voksokat a csak fideszes tagokból álló OVB rögzíti és összegzi.)

– Az ellenzék még csak most kezdett egymással tárgyalni. Kizárt, hogy júniusig meg tudjanak állapodni a közös programban, jelöltekben, különös tekintettel a miniszterelnök-jelöltre. (Az előrehozott választás, meglehet, inkább szétverheti, mint felgyorsíthatja az egyeztetéseket.)

– A Fidesz máris kampányol. (Gyurcsányt és Bajnait rágalmazó köztéri plakátok, újabb „békemenet” belengetése, csökkenő közüzemi díjak, ismét beígért pedagógus-béremelés, a keretszámok villámgyors visszaemelése…)

– Az előrehozott választással legalább százezer, ma még gimnazista, jövőjében elbizonytalanított diák tartható távol a voksolástól

– Az Orbán-rendszer felállt: a választások egyfajta ellenőrzésével megbízható járási vezetőknek kinevezett pártkatonák is a helyükre kerültek (a mandátumokat elveszítő képviselők ejtőernyői még biztonságosan kinyílnak)

– Márciustól Orbán pártkatonát ültethet az MNB élére, hozzáfér a jegybanki tartalékhoz egy, az utolsó pillanatokra tartogatott osztogatáshoz

– Ott a Kubatov-lista és a Simicska-milliárdok, a brutális médiafölény, az esetleges választási győzelem után a kinevezett pártkatonák mandátuma ismét meghosszabbítható

Persze, adódik a kérdés, mivel indokolná a Fidesz ezt a döntést? Egyszerű ez:

„A Nemzeti Együttműködés Kormánya úgy döntött, előrehozott választásokon erősíti meg a bizalmat önmaga iránt. Az elmúlt három évben új világot építettünk fel Magyarországon. Új alaptörvényt adtunk a hazának, a határon túli magyaroknak szavazati jogot adva egyesítettük a Nemzetet. Megszüntettük az ország gazdasági függőségét, megvédtük a magyar vállalkozásokat, nem engedtük, hogy gyarmattá tegyenek bennünket. Ehhez sok áldozatot is kellett hozni, de az új rendszer áll: Magyarország erős és magabiztos lett. A konfliktusokkal járó átalakítás befejeződött. Az ország ismét gazdasági növekedés előtt áll, itt a társadalmi-gazdasági-kulturális konszolidáció ideje. A Fidesz a jogállam és demokrácia őreként ismét bizalmat s mandátumot kér, hogy a választás után folytathassa a munkáját… stb. stb…”

Hát így… A veszély fennáll…