Bedobta a törölközőt D. Tóth Kriszta

A tévés úgy döntött, hogy feláll. Ezzel véget ér a DTK Show a köztévében. A műsor stábjának küldött búcsúlevélben az ellehetetlenülő munkakörülményekkel indokolta a lépést D. Tóth Kriszta.

 

„Elfogyott az erőm. Ne haragudjatok, elfáradtam” – írja D. Tóth Kriszta kollégáinak címzett búcsúlevelében. A műsorvezető pénteken közölte munkatársaival, hogy kezdeményezi munkaviszonya megszüntetését az MTVA-val. Ezzel véget ér a másfél évvel ezelőtt indult DTK Show. Levelében hosszasan sorolja a tévés, hogy mi minden játszott szerepet döntése meghozatalában. Megemlíti az intézményi kiszámíthatatlanságot, a vezetésben folyó hatalmi harcokat a sok, egymásnak ellentmondó elvárást, és az állandósult bizonytalanságot, ami a szerkesztőség napi munkáját nehezítette.

„Egyetlen mentsvárunk volt az elmúlt időkben: mi magunk. A műhely, amit mi alkottunk, (…) a vitáink, a szabad beszélgetéseink, ötleteléseink, a közös munkánk. Talán az utolsó ilyen jellegű alkotóközösség voltunk a házban” – írja D. Tóth Kriszta, majd megemlékezik arról, hogy a stáb a csökkentett költségvetés és az elbocsátások ellenére is állta a sarat, és elkészítette a műsort. A tavaly decemberi leépítéssel azonban a szerkesztői csapatot közel nullára redukálták, ami lehetetlenné teszi a munkát.

„A további kompromisszumok szakmailag és emberileg vállalhatatlanok. Ez pedig azt jelenti, hogy egyetlen tisztességes út áll előttem: véglegesen lezárni az elmúlt 10 és fél évet. Ennyi volt, vége van” – zárul a levél.

Arról, hogy D. Tóth Kriszta és a stáb tagjai hol folytatják a munkát, egyelőre nincs információ.

A DTK Show másfél évvel ezelőtt indult. A műsor szép sikereket is aratott, de átlagosan csak 8 százalékot teljesített a teljes lakosság körében, és már korábban is felröppent megszűnésének híre. A legemlékezetesebb adásban Garas Dezső mesélt Down-kóros unokájáról.

Forrás: Hír24